Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Ezek lehetnek 2012 legjobb koncertjei

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__9/i__22425 | Feltöltés időpontja: 2011. december 29. 11:25 | mmonline
Mások mellett Chris Rea, a Dream Theater, Björk, Jane Birkin, a Fields of the Nephilim, Loreena McKennit, Jan Garbarek, a Stone Roses, Skrillex, a Kosheen és a Levellers is koncertet ad 2012-ben Magyarországon; a hazai könnyűzenei mezőnyből 50. születésnapját ünnepli az Omega, 30 éves a Bikini és jövőre rendezik meg a huszadik Sziget fesztivált.

Az eddig nyilvánosságra hozott jövő évi könnyűzenei koncertkínálat első sztárfellépője a német Thomas Anders lesz, aki január 6-án a Modern Talking Band kíséretében ad koncertet a Syma csarnokban. Másnap a világzenei színtér Magyarországon gyakran fellépő formációja, a szerbiai Boban i Marko Markovic Orkestar dupla koncertet ad a Művészetek Palotájában.

Szintén visszatérő vendég Budapesten a melankolikus dark rock/metal színtér egyik fontos szereplője, a finn Amorphis zenekar, amely legutóbbi, The Beginning of Times című konceptalbumát mutatja be az itteni közönségnek a budapesti Club 202-ben.

A húsz évvel ezelőtt elhunyt francia popikon, Serge Gainsbourg egykori múzsája, a brit származású Jane Birkin január 22-én első ízben lép magyar közönség elé: a színész-énekesnő, a modern francia sanzon megkerülhetetlen alakja az A38 hajón Gainsbourg legnagyobb sikereit adja elő egy japán kísérőzenekarral.

A már több mint három évtizede aktív New Model Army két tagja, Justin Sullivan gitáros-énekes és Dean White billentyűs február 12-én lép fel a budapesti Gozsdu Manó Klubban. Duójuk 2009 augusztusában már játszott a mátrafüredi Fekete Zaj fesztiválon, az NMA pedig az elmúlt években 2008-ban és 2010-ben is járt nálunk. A hasonló stílust képviselő, 1984 óta létező szintén brit Fields of the Nephilim március 10-én lép magyar közönség elé a Club 202-ben.

A The Road To Hell és az Auberge című lemezével világhírűvé vált Chris Rea február 15-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában új lemeze, a Santo Spirito európai turnéján. A 60 éves Rea eddig huszonöt albumot készített, hanghordozóit több mint 30 millió példányban vásárolták meg világszerte. Egy nappal később a svéd indie rock zenekar, a Sounds lép fel a Dürer Kertben, a szintén svéd Opeth, a progresszív rockot gótikus színezettel, folklórral vegyítő zenekar pedig pedig február 28-án játszik a Club 202-ben.

Február 17-én a progresszív metál amerikai sztáregyütteséé, a Dream Theateré a Sportaréna. Az experimentális rock belga élcsapata, a Deus március 3-án az A38-on játszik, a metalcore-t képviselő amerikai Norma Jean pedig március 9-én a Dürerben. Ugyanott játszik öt nappal később az ír instrumentális poszt-rock formáció, a God Is An Astronaut, a chicagói punk-rock, hardcore stílust pedig a Rise Against mutatja be március 19-én az újra működő Petőfi Csarnokban.

Loreena McKennit, a világzenéjébe kelta és közel-keleti témákat beépítő ismert kanadai dalszerző, előadóművész március 27-én lép fel a Sportarénában, egy hónapra rá, április 29-én ugyanott a szimfonikus metál egyik legkiválóbb zenekara, a finn Nightwish koncertezik: a csapat négy év után jön ismét Magyarországra, ezúttal új stúdióalbuma, az Imaginaerum turnéján.

Igazi csemegének ígérkezik a dzsessz kiemelkedő alakja, Jan Garbarek május 2-i budapesti koncertje: a norvég szaxofonos a Hilliard Ensemble társaságában a Szent István-bazilikában játszik. A heavy metál tündére, az éteri hangú holland Anneke van Giersbergen május 30-án a Club 202-ben játszik az Agua de Annique nevű formációval.

A 2012-es fesztiválszezon már bejelentett fellépői közé tartozik Skrillex, az idén öt kategóriában Grammy-díjra jelölt amerikai dubstep előadó és dj, aki a június végi soproni Volt Fesztiválon lép fel, a kísérletező kedvéről ismert izlandi énekesnő Björk pedig a Balaton Soundon ad koncertet. A 15 év szünet után újjáéledt manchesteri Stone Roses, amely óriási hatást gyakorolt a brit gitárpop-korszak zenekaraira, a 20. Sziget fesztivál fő attrakciója lesz, a brit trip-hop/drum and bass együttes, a Kosheen pedig a Szegedi Ifjúsági Napokon lesz látható-hallható.

Már biztos az is, hogy október 12-én visszatér az A38-ra az ott 2009-ben már nagy sikerrel fellépett remek brit folkpunk produkció, a Levellers, amely új lemezét, a 2012 derekán megjelenő Static on the Airwavest mutatja majd be.

A magyar fellépők közül a Bikini február 18-án a Sportarénában ünnepli fennállása 30. évfordulóját, a 2012-ben 50 éves Omega pedig az év során a tervek szerint ingyenes szabadtéri nagykoncerteket tart. A jubileumi Omega-év szeptember 23-án Budapesten zárul, várhatóan valamelyik nagyobb téren – 1962-ben ezen a napon adta első koncertjét az Omega a Műegyetemen. Bár a szervezők nemrég nehézségekről számoltak be, várhatóan 2012-ben is lesz magyar dal napja, amely jövőre szeptember 9-re esik. Egyelőre nincs pontos időpontokhoz kötve, de a Benkó Dixieland Band 2012-ben ünnepli fennállása 55. évfordulóját, jövőre lesz 25 éves a Tátrai Band és a Satöbbi, és a hírek szerint nagy dobásra készül az ötéves Budapest Bár produkció – írt az mti.hu.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.139927