Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
A Budapest Kongresszusi Központban megrendezésre kerülő esemény házigazdája Kovács Áron, díszvendégei pedig az elhunyt özvegye, Máté Edit és családja lesznek. A kétórás programban olyan fellépők adják elő Máté Péter legismertebb slágereit, mint Malek Andrea, Gallusz Nikolett, Zsédenyi Adrienn, Solymos Antal, Kökény Attila, a Back II Black és a Bolyki Brothers. A művészeket állandó zenekar, valamint 11 tagú szimfonikus együttes, fúvósok és vokalisták kísérik. A február 4-i koncertről felvétel készül, amely a rendezvény után három hónappal CD-n is megjelenik.
Máté Péter 1947-ben született Budapesten, és 6 éves korától tanult zongorázni, gitározni és énekelni. Első felvételeit húszévesen készítette az Illés kíséretével, és néhány éven belül országszerte ismert lett a neve. A hetvenes években első helyezést ért el a drezdai slágerfesztiválon és az írországi Castlebar Song Contesten, ő hangszerelte a Jézus Krisztus szupersztár magyar változatát, és kísérőzenét írt A királynő katonái című Arnold Wesker-darabhoz. 1984-ben bekövetkezett haláláig közel 150 népszerű dalt komponált és adott elő, köztük olyanokat, mint az Azért vannak a jó barátok, az Éjszakák és nappalok, a Kell, hogy várj, az Egyszer véget ér, az Elmegyek, a Zene nélkül mit érek én, vagy az Egy darabot a szívemből.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
3 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás