Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Elsüllyedhet a parlament

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__9/i__22666 | Feltöltés időpontja: 2012. január 23. 07:29 | MTI/Sky News
Lehet, hogy előbb-utóbb ki kell költözniük a képviselőknek a világhírű brit parlamentből, mivel az sem zárható ki, hogy a Temze iszapjába merül.

Az 1858-ban felépült, 97 méter magas óratorony, a Big Ben legmagasabb pontján immár 43 centiméternyi hajlást mutat - a torony 0,26 fokos dőlésszöge bizonyos távolságról szabad szemmel is látható.

Bennfentes források szerint a héten kerül a képviselők elé az állagfelmérők jelentése, amely elektromos problémákra, tűzveszélyre és olyan épületbiztonsági kockázatokra hívja fel a figyelmet, mint az, hogy a II. világháború előtt felszerelt kazánok bármikor felrobbanhatnak.

A legnagyobb problémát mégis a süllyedés okozza, amelyet súlyosbítanak az elmúlt évtizedek felszín alatti munkálatai: a parlament alatt két metróvonal és egy nagy átmérőjű szennyvízgyűjtő csatorna húzódik, emellett a képviselők számára épült egy mélygarázs is.

A felújítási költségek elérhetik az egymilliárd fontot, kérdéses azonban, hogy megéri-e ennyi pénzt rákölteni egy olyan épületre, melynek az értéke is éppen egymilliárd font. Az alsóház egyik szóvivője szerint a parlament épületegyüttesének eladása is felvetődött, bár ez viszonylag bonyolult lenne, hiszen védett műemlékről van szó.

Ugyan a költségvetés jól járna (az adásvétel összegének feléért felhúzható lenne egy modern parlament), a helyszín történelmi jelentőségét nem lehet pénzben mérni: igaz, hogy a brit törvényhozásnak otthont adó épület 1870-re nyerte el jelenlegi formáját, de ugyanitt már 1213-ban is üléseztek közrendi képviselők.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.151359