Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Hó a síneken: lelassult a MÁV

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__12/i__22819 | Feltöltés időpontja: 2012. február 5. 10:25 | MTI
A vonattal utazók hosszabb menetidőre, átlagosan mintegy 25-30 perces késésekre számíthatnak az ország legnagyobb részén vasárnap, de több helyen akár 30-40 percet meghaladó késések is előfordulhatnak. Délkelet-Magyarországon, Szeged, Békéscsaba, Kecskemét, Kiskunfélegyháza térségében regionális szinten és a távolsági - Budapestről érkező és oda induló - vonatok átlagosan 10-30 perccel hosszabb menetidővel közlekednek.- közölte a Mávinform.

A vasúttársaság közleménye szerint a zord időjárási helyzet, valamint a vasárnapra jelzett további rendkívüli hideg, havazás és várható hófúvások miatt a MÁV Zrt. vasárnap is rendkívüli készültséget tart a teljes hálózatán.

A szél és a vonatok által okozott menetszél miatt néhány állomáson váltóállítási gondok miatt vannak fennakadások, több nagyállomáson hóekékkel felszerelt mozdonyok állnak készenlétben.
A Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarról nagyobb fennakadások nélkül fogadnak és indítanak vonatot, de 5-8 perces késésekre itt is lehet számítani.

Hópihét kell figyelni

A határállomások tájékoztatása szerint jelenleg négy nemzetközi vonat közlekedik jelentős, 40-150 perces késéssel. A Beograd 150, a Tisza 60, a Corona 40, míg az Ister EuroNight 20 perc késéssel érkezett Magyarországra.
A menetrend szerint vasárnap közlekedő vonatok közül csak az úgynevezett "hópihe" jelű, rendkívüli helyzet alkalmával is közlekedő vonatok járnak. A "hópihe" jelzés megtalálható a menetrendkönyvben, az internetes menetrendben és az állomásokon kifüggesztett induló-érkező táblákon is.

A MÁV Zrt. azt javasolja az utazni kívánóknak, hogy a biztos eljutás érdekében a közúti közlekedés helyett hosszabb távolságokra inkább a biztonságos megérkezést kínáló vasutat válasszák, ám indulás előtt - interneten vagy telefonon - tájékozódjanak a közlekedő vonatokról, illetve a késésekről.

Délkeleten 30 perc is lehet

Délkelet-Magyarországon, Szeged, Békéscsaba, Kecskemét, Kiskunfélegyháza térségében regionális szinten és a távolsági - Budapestről érkező és oda induló - vonatok átlagosan 10-30 perccel hosszabb menetidővel közlekednek.
Kelet-Magyarországon, Debrecen, Nyíregyháza, Mátészalka, Záhony térségében szombat este az erős havazás miatt másodfokú hókészültséget vezetett be a MÁV Zrt. A vonatok vasárnap reggel regionális szinten 10-30 perces késéssel közlekednek.

Északkelet- Magyarországon, Miskolc, Füzesabony, Szerencs térségében is hasonló a helyzet. A távolsági és a regionális szinten közlekedő vonatok estében is 10-30 perces késések várhatók.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.165279