Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Újabb jelentkező a Malévért

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__18/i__22570 | Feltöltés időpontja: 2012. január 15. 09:09 | mmonline
A Travel Service már kidolgozta és elküldte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba üzleti tervét a Malév átvételére.

A cseh Unimex érdekeltségébe tartozó Travel Service kidolgozta üzleti tervét a Malév átvételére, és azt elküldte a szaktárcának – mondta Farkas Attila, a cég magyarországi képviselője a Népszabadságnak. Farkas Attila hozzátette: a tervet még a légitársaság állami támogatását jogszerűtlennek minősítő uniós döntés nyilvánosságra hozatala előtt véglegesítették.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a cég Boeing-flottát üzemeltetne, de a menetrend szerinti forgalomban kevesebb géppel és alkalmazottal venne részt.

Az utóbbi években a Malévnak nyújtott állami támogatásról hétfőn közzétett uniós döntés arra kötelezi a magyar kormányt, hogy fizettesse vissza az Európai Bizottság által az uniós versenyjoggal összeegyeztethetetlennek minősített tételeket. A Malévnak nincs annyi pénze, hogy visszafizesse a több tízmilliárd forintot, ezért vélhetően csőd- vagy felszámolási eljárás vár a cégre. Ez akkor lenne elkerülhető, ha sikerülne találni egy tőkeerős befektetőt – írta az origo.hu.

 

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.148655