Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A már meglévő adatok alapján arra lehet számítani, hogy a világ 18 legnagyobb autógyárának működési eredménye összességében 50 milliárd euró körüli lesz, sőt a profit akár meg is haladhatja a 2007. évi rekord nyereséget, az 53,5 milliárd eurót. Az idei első félévben a legnagyobbak 28 milliárd eurót már el is értek - áll a Bergisch Gladbachban lévő autóipari főiskolán készített elemzésben. Az előrejelzés szerint a 18 vezető autógyártó az idén várhatóan 12 százalékkal tudja növelni eladásait, 58,5 millió darabra.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás

