Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Rekord eredménnyel zárt a Duna House

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__18/i__22587 | Feltöltés időpontja: 2012. január 17. 08:07 | tozsdeforum.hu
Bár az talán köztudott, hogy az ingatlanpiac mélypontjára érkezett, hiszen az országos adás-vételi tranzakciók száma a válság előtthöz képest harmadára csökkent, az ingatlanközvetítésben piacvezető Duna House így is rekorderedménnyel zárt 2011-ben.

A gyengélkedő ingatlanpiac, ahol igen nehéz a lakásértékesítés, kedvezett a piacvezetőnek, hiszen felértékelődnek azok az előnyök, amelyek a méretekből adódnak, így például a potenciális ügyfelek elérésének képessége. A Duna House a válság évei alatt folyamatos növekedést produkált és 2011-ben is egyedüliként tudott gyarapodó irodaszámot (mostanra 112 országszerte) és piaci részesedésnövekményt elérnie. A 2010-es országos 90 ezres (KSH) és a tavalyi kb. 80 ezerre becsült (DH-TB) adás-vétel alapján és a Duna House tranzakciószám növekedése szerint a piacvezető 22,1 %-kal tudta növelni piaci részesedését. (Bár a Duna House kevesli az FHB által konferenciákon kummunikált 2011-es 90 ezer körüli tranzakciószámot, de amennyiben mégis ez lesz a KSH hivatalos adata is, úgy a piaci növekedés még magasabb, 33,2 %.)

A cég eredményeiből a többi, kisebb ingatlanközvetítő is hasznot húzhatott. Az év közepén bevezetett un. Ingatlan Megosztó Rendszer (IMR) lehetővé tette a piaci szereplők számára, hogy a Duna House kizárólagos megbízási állományát értékesítse, vagyis saját kínálatát bővítse több ezer eladó ingatlannal. A bevezetés hatására az eladók jelentős része az IMR rendszer mellé állt, hiszen így egyetlen megbízással több száz iroda portfóliójába bekerült az ingatlan. Ezzel a piaci innovációval a Duna House év végére tetemes kizárólagos megbízáshoz jutott, mellyel bebiztosította vezető szerepét.

A vállalat megítélése szerint a folyamat folytatódik 2012-ben is. Az év elejét máris ünnepléssel kezdte és hazánkban első ízben reklámspot kampányt indított a TV2-n, melyben ügyfeleinek megköszöni, hogy 2011-ben minden eddiginél többen fordultak hozzá bizalommal.
 

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.145319