Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Konkrét lépéseket vár az IMF

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__18/i__22556 | Feltöltés időpontja: 2012. január 13. 10:08 | MTI
Csütörtök este találkozott Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és Fellegi Tamás, IMF tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.

Magyarországnak olyan politikát kell folytatnia, amely megerősíti a piacok bizalmát a magyar gazdasági helyzetben, és lefekteti a fenntartható fejlődés alapjait az országban - állapodott meg csütörtök esti washingtoni találkozóján Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.

A magyar kormány elkötelezett

A magyar fél által kiadott közlemény szerint Fellegi Tamás megerősítette a magyar kormány elkötelezettségét amellett, hogy ezeket a célkitűzéseket megvalósítsa egy közös egyetértéssel elfogadott program keretében. A miniszter hangoztatta az időtényező fontosságát, s rámutatott, hogy Magyarország az EU tagállama, s minden IMF-programról folytatott megbeszélésről egyeztetnie kell az unió vezetésével, ezért a magyar delegáció hamarosan megbeszélést folytat az Európai Központi Bankkal és az Európai Bizottsággal is.

A tárca nélküli miniszter kifejezte a magyar kormány készségét arra, hogy megvitassa a részt vevő felek valamennyi felmerülő aggályát.

"Teljes mértékben megértjük és egyetértettünk az IMF szakértőivel abban, hogy Magyarországnak olyan irányvonalat kell követnie, amely megerősíti a piacok bizalmát, a magyar gazdaságot és a magyar intézményeket, hogy lefektessük a fenntartható gazdasági növekedés alapjait" - jelentette ki a tárgyalások után megtartott sajtótájékoztatóján Fellegi Tamás.

"Elismertük, hogy a két fő fókuszpontnak a piacok bizonyosságának és bizalmának, valamint a gazdasági növekedésnek kell lennie" - hangsúlyozta Fellegi Tamás, aki elmondta, a jövő héten európai partnereivel tárgyal, hogy a nézetkülönbségek elsimítása után meg lehessen állapodni a tárgyalások menetrendjében és azok megkezdésében.

Fellegi sietne a készenléti hitellel

A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta az időtényező, vagyis annak fontosságát, hogy a hivatalos tárgyalások minél előbb meg tudjanak kezdődni. Az MTI-nek nyilatkozva Fellegi Tamás elmondta, hogy az IMF-fel folytatott megbeszélései csupán az első állomását jelentették egy kéthetes előkészítő tárgyalássorozatnak. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a washingtoni egyeztetések közben nem kellett módosítani a magyar küldöttség mandátumát (vagyis azok egy olyan megállapodásról folytak, amelyek elősegítik, hogy Magyarország a piacokról finanszírozhassa magát).

Fellegi Tamás szerint a megbeszélések minden szintjén említésre került a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének, valamint egy háromoldalú, magyar-IMF-EU megállapodásnak a fontossága, az új alkotmány rendelkezései viszont nem kerültek szóba. A tárca nélküli miniszter a távirati irodának elmondta, hogy a leendő készenléti hitelkeret összegéről sem esett szó.

A hitelkeret majdani hivatalos formájára vonatkozó kérdésre Fellegi Tamás így válaszolt: "A jelen pillanatban ott tartunk, hogy egy olyan készenléti hitelről fogunk tárgyalni minden valószínűség szerint, amelynek fontos eleme lesz a kondicionalitás és az ellenőrzés is. Ennek a konkrét formája és összege a tárgyalások függvénye lesz."

Konkrét lépéseket vár az IMF

Christine Lagarde IMF-vezérigazgató közleményében "hasznosnak" nevezte a tárgyalásokat, s rámutatott, hogy a valutaalap, mielőtt eldönti, mikor kezdi el a tárgyalásokat egy készenléti megállapodásról és elkezdi-e őket, szükségesnek tartja, hogy olyan konkrét lépéseket lásson, amelyek a kormány erős elkötelezettségét mutatják, hogy minden olyan politikai kérdésben lépni fog, amely lényeges a makrogazdasági stabilitás szempontjából.

"Az európai hatóságok és intézmények támogatása szintén kulcsfontosságú lenne az új program sikeres megvitatásához"- hangzott az IMF vezetőjének közleménye.

A Lagarde-Fellegi megbeszélésen magyar részről részt vett Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Szapáry György washingtoni nagykövet is.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.144311