Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Ezért adósodott el a lakosság

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__18/i__22708 | Feltöltés időpontja: 2012. január 26. 09:00 | MTI
Az illetékes albizottság szerdai ülésén megvitatta és pontosításokkal elfogadta a 2002-2010. közötti lakossági devizaeladósodás okait, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló összefoglaló jelentéstervezetet, és döntött annak az Alkotmányügyi bizottsághoz történő benyújtásáról.

Papcsák Ferenc, az albizottság elnöke azt mondta: a korábbi meghallgatások során kiderült, hogy mindenki szerette volna eltolni magától a felelősséget; az előző kormányzati ciklus szocialista kormányait jelentős felelősség terheli, amiért nem avatkoztak közbe. Hangsúlyozta: nem igaz, hogy az állami kamattámogatás óriási hatást gyakorolt volna a költségvetésre, hiszen annak a GDP-hez mérten 2002-ben még 0,1 százalékos aránya 2010-re 0,7 százalékot tett volna ki, ezzel szemben a családokat terhelő, 2002-ben még 300 milliárd forintos devizahitel-állomány 2010-re 6.600 milliárd forintra, a GDP 24 százalékára duzzadt.

Késő bánat

Ha egységes, erős pénzügyi felügyeleti rendszer lett volna, a családok nem kerültek volna a mostani nehéz helyzetbe. Nem véletlen, hogy tavaly év végén ő maga kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Magyar Nemzeti Bank lehetséges összevonását - mondta Papcsák Ferenc. A PSZÁF státusát, amely alkotmányos szerv volt, lényegében degradálták, kormányzati szervvé minősítették, ezáltal beavatkozási lehetőségei is csökkentek. Az MNB, bár többször jelezte a problémát a kormánynak, nem tudott megfelelő eszközökkel hatni.

A Magyar Bankszövetség elnökeit is meghallgatta az albizottság. Ennek kapcsán Papcsák Ferenc kiemelte, hogy a szervezet jelenlegi elnöke, Patai Mihály lényegében elnézést kért a családoktól, ami "nagyon jól esett", de "késő bánat", mert ezt korábban kellett volna megtenni.

A lakosság is tehet róla

Nyilvánvalóan a polgároknak is van felelősségük, mert el lehet várni tőlük a nagyobb tájékozottságot, körültekintést - mondta az albizottság elnöke. A legnagyobb felelősség azonban az előző kormányzati ciklus pénzügyi ágazattal foglalkozó szereplőit terheli. Az állami pénzügyi fogyasztóvédelmi és a tisztességes versenyt vizsgáló állami szervezetek is súlyos mulasztást követtek el, ugyanis amikor látták, hogy a lakástámogatási rendszer megszűnésével az emberek belesodródtak ebbe a helyzetbe, összehangolt fellépésre lett volna szükség.

Nem a szocialisták találták ki

Steiner Pál (MSZP) azt kérte, hogy az olyan minősítéseket, amelyek a kormány tevékenységét kifejezetten politikailag minősítik (például: a Gyurcsány-kormány felelőtlen és cinikus magatartása), vegyék ki a jelentésből. Mint mondta, a devizahitel konstrukciót nem a szocialista kormány találta ki, ez szerinte jelentős csúsztatás és elfogultság; valamennyi kormány tevékenységét minősíteni kellett volna e tekintetben.

A hitelkockázattal kapcsolatban a szocialista képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a világon jelenleg nincs olyan számítási modell, amellyel tíz évre előre ki lehetne számolni az árfolyamkockázatot. Szakmailag kifogásolható e probléma kormányzati felelősségi körbe utalása - jelentette ki. A hitelnyújtók kétségtelenül monopolhelyzetben vannak, a jogalkotónak e téren nagy feladatai vannak, ezért is javasolta az MSZP a hitelfelvevők számára a kötelező jogi képviselet biztosítását vagy például a magáncsőd jogintézményének bevezetését.

Papcsák Ferenc az ellenzéki véleményre azt mondta, hogy a politikai tartalmú nyilatkozatokat magára vállalja.

Nem születik mindenki pénzügyi szakértőnek

Az albizottság ülésén részt vett Volner János (Jobbik), a gazdasági és informatikai bizottság alelnöke, aki egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy egy pénzügyi képzettséggel nem rendelkező magánszemély nem lehet annak a képességnek a birtokában, hogy egy húszéves futamidejű hitelnél a várható kamatpályát, árfolyamkockázatokat mérlegelje, s annak alapján döntsön.

Volner János felhívta a figyelmet arra is, hogy a vállalati és az önkormányzati szektor is erősen érintett a devizahitelezésben, s arra biztatott, hogy a kormány foglalkozzon ezzel a problémával is. Kifejtette: a Jobbik egyetért a PSZÁF és az MNB összevonásával, a kormány ugyanis akkor tudja jól tenni a dolgát, ha a teljes gazdaságpolitikai eszköztár a kezében van.

Eredmények

Az albizottság a kormány számára megfogalmazott javaslatok közül támogatta a magáncsőd jogintézményének bevezetését; a pénzügyi alapismeretek beépítését az alap- és középfokú oktatásba; a pénzügyi felügyelet és a versenyhatóság fogyasztóvédelmi tevékenységének összehangolását; annak megvizsgálását, hogyan lehetne kiterjeszteni az állami segítségnyújtást azokra, akik nem pénzintézettel, hanem pénzügyi szolgáltatókkal kötöttek szerződést.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.190887