Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Bekeményített a NAV, hullanak a vállalkozások

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__18/i__22714 | Feltöltés időpontja: 2012. január 27. 09:36 | mmonline
Megugrott tavaly az adószám felfüggesztések száma, 2011-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 77.643 cég esetében élt ezzel az eszközzel, vagyis a működő hazai társaságok mintegy 15 százalékánál. 2010-ben hasonló szankcióval 32 ezer céget sújtottak a feketelista.hu portál adatai szerint.

A cégfigyeléssel foglalkozó oldal összeállítása szerint már a 2010-es adat is jelezte: az adóhatóság a korábbiaknál szigorúbban és gyorsabban lép a szabálysértőkkel szemben. 2007 és 2009 között ugyanis évente átlagosan mintegy tízezer esetben nyúlt ehhez a szankcióhoz az adóhatóság – tájékoztat a feketelista.hu. A portál kigyűjtése szerint 2006 decemberétől – amióta regisztrálják – összesen 138 571 cég adószámát vonták be.


A nagymérvű növekedés elsősorban azzal magyarázható, hogy újabban – az egyéb indokok mellett – az olyan cégek adószámát is bevonják, amelyek a számviteli beszámolójukat nem teszik közzé a cégközlönyben - olvasható a feketelista.hu elemzésében. A hazai vállalkozások közül 420 ezer kötelezett számviteli beszámoló elektronikus letétbehelyezésére és közzétételére. Egy ilyen hatósági döntés fontos figyelmeztetés a cégvezetés számára, mert ha a felfüggesztés 60 napja alatt sem teljesíti a közzétételi kötelezettségét, az adóhatóság kezdeményezi a cégbíróságnál a vállalat megszűntnek nyilvánítását. Az eljárásrend értelmében ugyancsak elrendelik az adószám felfüggesztését, ha a kézbesített adóhatósági irat két egymást követő alkalommal a címzett ismeretlensége miatt visszaérkezik, illetve ha a cég a megjelölt székhelyén nem található. Hasonlóan járnak el, ha a vállalkozás képviselőjét nem jelentik be az adóhatóságnál, s akkor is, ha az illető nem található a megadott elérhetőségi helyen. Abban az esetben is felfüggesztik az adószámot, ha a hatóság szabálytalanságok miatt ismételten 60 napra lezárja a vállalkozás üzletét.



Az adószámmegvonás jelentős anyagi hátrányokkal jár, mivel a felfüggesztés ideje alatt a cég nem érvényesíthet adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést és költségvetési támogatásigénylést sem. Az érintett vállalkozás megromlott pénzügyi viszonyai miatt nehéz helyzetbe sodorhatja üzleti partnereit is. A NAV tapasztalatai szerint ugyanis az ilyen esetek nagy többsége kényszer-végelszámolással folytatódik. Ha azonban nincs kellő fedezete – ez a leggyakoribb – a végelszámoló kénytelen felszámolást kezdeményezni. A megtérülés esélye viszont ekkor már köztudottan meglehetősen csekély.



A portál összesítése szerint az elmúlt öt év alatt 138 571 cég adószámát vonták be. Gyakorlatilag az ilyen jellegű elmarasztalások 56 százaléka a múlt évre esett. Gazdasági súlyával is magyarázható, hogy Budapest és Pest megye cégei együttesen több mint 57 százalékkal szerepelnek e listán. Az adószám-felfüggesztések 44,1 százaléka (61 114 cég) budapesti, 13 százaléka (18 036) pedig pest megyei. Nem véletlenül: a statisztika adatai szerint 2011-ben a fővárosban és Pest megyében egyaránt az előző évhez képest mintegy négyszeresére nőtt az adószám-felfüggesztéssel sújtott cégek száma. Ilyen mértékben, még megközelítően sem növekedett egyetlen gazdasági körzetben az elmarasztalt cégek száma. Szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy Budapest és Pest megye talán közelebb esik az adóhatóság látóköréhez.



Pest megyét követően, bár attól alaposan „lemaradva” Borsod-Abaúj-Zemplén megye következik, ahol öt év alatt 6257 cég adószámának felfüggesztésére került sor. Folytathatjuk a sort Bács-Kiskun megyével, itt 5568 cég adószámát vonták el, majd Fejér megyével, ahol 4980 esetben került erre sor. A legkevésbé érintettek: Nógrád megye (1557 adószám-felfüggesztés), Tolna megye (1574) és Zala megye (1666). A nagyobb városokat illetően: Győr kivételével tavaly mindegyikben több szankcióra került sor, mint az azt megelőző esztendőben, de a növekedés csak Pécsett volt szembetűnő, ahol a 2010. évi 413-mal szemben 2011-ben 881 cég adószámát kellett felfüggeszteni. Győr viszont, jelentős gazdasági szerepe ellenére, abszolút számban is a legkevésbé érintett: tavaly 682 vállalkozása kapott értesítést az adószám felfüggesztéséről. A legtöbb társaságot 1485-öt Debrecenben keresett meg a NAV ilyen ügyekkel. Miskolcon 1069, Nyíregyházán 914, Kecskeméten 901 céghez kézbesítette határozatát az adóhatóság.



Amit tudni érdemes: az adószám felfüggesztését követő 30 napon belül az adószámot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal törli, és erről a cégbíróságot, a körzetközponti jegyzőt, valamint a nyilvántartást vezető egyéb illetékes szervet értesíti. A határozat ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni, és ha a cég a törlését követően tevékenységét folytatni akarja, új adószámot kell kérnie. Amennyiben a törvényes működés feltételei fennállnak, az adóhatóság ismételten kiadja az adószámot – tájékoztattak a NAV illetékesei. Az új cégalapítást követően azonban számítani kell az adóhatóság szigorúbb ellenőrzésére.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.237800