Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

A 40 feletti álláskeresőket célozzák

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__18/i__22534 | Feltöltés időpontja: 2012. január 11. 13:04 | fn24
A képzetleneknek és a 40-50 évesnél idősebbeknek a legnehezebb elhelyezkedniük. Ezen próbál változtatni az egyik fővárosi intézmény.

Informatikai tanfolyamot indít 40 éven felüli regisztrált álláskeresőknek és a tartósan inaktívaknak január 23-án a Budavári Művelőséi Ház. A munkaerő-piaci visszatérést segítő képzés egy kétéves projekt része, amelyre az intézmény az Új Széchenyi Terv keretében nyert uniós és állami támogatást. Az ingyenes programra regisztrált álláskeresőket és a tartósan inaktívakat várnak.

A 40, de főleg az 50 év feletti korosztály tagjai az iskolai tanulmányaik során sohasem találkoztak a számítástechnikával, ezért nagy hátránnyal indulnak az állásinterjúkon. A 90 órás, nappali képzés éppen ezért az alapokkal, egészen pontosan a gép bekapcsolásával kezdődik. A tanfolyam során a résztvevők lépésenként szerezhetnek korszerű informatikai tudást az operációs rendszerekről, a levelezésről, az irodai programcsomagokról és az internetes kommunikációról. A tanfolyam nincs I. kerületi lakcímhez vagy érettségihez kötve, vagyis bárki jelentkezhet, akár általános iskolai végzettséggel is január 19-ig – mondta Marsi László, a Budavári Művelődési Ház igazgatója.

Az intézmény tavaly az Új Széchenyi Terv keretein belül a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) egyik pályázatán nyert csaknem 25 millió forintot. Ez tette lehetővé, hogy bővítsék a szolgáltatásaikat, így a közművelődési feladatok mellett két tanfolyam és négy felnőttképzési programot is elindíthatnak.

Még többen lehetnek

Az idősebb munkavállalók csoportjára egyébként is kiemelt figyelmet fordít a kormány, ugyanis ez a korosztály a regisztrált álláskeresők igen nagy hányadát adja - írta korábban az MTI. A foglalkoztatásukra 17 milliárd forintot különítettek el a TÁMOP-projektből.

Azoknak a rokkantnyugdíjasoknak, akiket a felülvizsgálatok során alkalmasnak találnak a munkavégzésre, újra dolgozniuk kell majd. Emiatt pedig növekedhet a munkanélküliség ráta. A rokkantnyugdíjasok több mint 80 százaléka 50 év fölötti. Az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság 2010-es statisztikája szerint a legnépesebb korcsoport az 1950-1954 között születetteké a rokkantnyugdíjasok között: 155 ezernél is többen vannak.

Az előző tandolyam sikeres volt

„Az első tanfolyamot tavaly novemberben a gyesen, gyeden lévő kismamáknak, valamint a regisztrált álláskeresőknek indítottuk. A 20 fősre tervezett CMS-menedzser képzésre másfélszeres volt a túljelentkezés, ezért előzetes szintfelmérés után alakult ki a végleges létszám. Mivel a program sikeres volt és az interneten található weboldalak dinamikus fejlődése is indokolja, a résztvevők már érdeklődnek egy esetleges haladó csoport indításáról” – tette hozzá Marsi László.

A tanfolyamok mellett a szakértők rendszeresen tartanak pályaorientációs és pályakorrekciós, valamint álláskeresési tanácsadásokat is. Januárban az életrajzírás, a kisgyerekes anyák elhelyezkedési kérdései, valamint az önismeret és az álláskeresés kapcsolata került szóba. A csoportos tanácsadás mellett lehetőség van egyéni konzultációt is kérni a szakemberektől.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.147115