Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Lázár János szerint házszabályellenes a javaslat. Jobbikos honatyák tüntettek az ülésteremben.

Csaknem félmillió utas kiszolgálására készül a vasúttársaság a pünkösdi ünnep és a Világharmónia Futás kapcsán.

A július közepéig tartó parlamenti ülésszak végéig elkészülnek a közösségi közlekedés reformjának új alapjai; őszre kész az új közlekedési koncepció - írja a Népszava.
Újságpapírt égettek szórakozásból, nem sokon múlott a tragédia Tállyán.

A jelek szerint a jelenlegi állami vizsgáztatási rendszer "kiszárítására" törekednek az illetékesek, hogy előkészítsék az átszervezést, amely révén külsős cégek vizsgáztatnának a jövőben.

Ha a parlament elfogadja a hulladékgazdálkodási törvényt, akkor az új rendszer véget vethet a mostanra iparággá vált lomizásnak.

A tanyaprogram pályázaton nyert útjavító traktort is kipróbálta a vidékfejlesztési miniszter Fülöpházán, ahol sajtótájékoztatón a 2011-es Tanyafejlesztési Program eredményeiről, valamint az idei pályázat részleteiről számolt be. Fazekas Sándor három Bács-Kiskun megyei családi gazdálkodónak földhaszonbérleti szerződéseket adott át.

Szüleinktől kaptuk az életet, testi-lelki egészségünket, ők készítettek fel bennünket a nagybetűs életre és az élet továbbadására is. Hálával és tisztelettel tartozunk és ez akkor lesz több üres szónál, ha megmutatjuk nekik, hogy „életművük” unokáikban tovább él. Ez a központi gondolata a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Családkongresszusának, mely „Családban, családdal az életért” mottóval kerül megrendezésre 2012. július 12-15-e között a Lakiteleki Népfőiskolán.

Június 1-jével leépítik a Magyar Távirati Irodát. Böröcz István, a Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap és Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója hétfőn tájékoztatta a médiaszolgáltatási alap és a távirati iroda üzemi tanácsát, illetve szakszervezetét, hogy június 1-jével 49 főre csökken a távirati iroda létszáma, a többi dolgozó, hozzávetőleg 110-120 ember átkerül a médiaszolgáltatási alaphoz.

A tavalyi sikeres rendezvényt követően idén ismét a Hajas fodrászszalon mesterfodrászai szállták meg a Semmelweis Egyetem 2-es számú Gyermekgyógyászati Klinikáját. Itt a reumás ízületi panaszokban szenvedő gyermekek gyógyítását segítő Rosszcsont Alapítványt támogatva beteg gyermekek szüleinek segítettek újjászületni és kicsit kikapcsolódni.

Hétfőn 14.20 órakor egy férfi, álarcot, sapkát és kapucnit viselve ment be a Rém Május 1 utcában lévő takarékszövetkezetbe, ahol kezében egy fegyvernek látszó tárggyal az ott dolgozó alkalmazottat a bevétel átadására szólította fel, majd a szatyorba helyezett pénzzel ismeretlen helyre távozott - tájékoztatta a Kis-kunságot Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A három hónapos kisfiú a legfiatalabb beteg, aki eddig Magyarországon új szívet kapott.

Kétségbeesett hangvételű levelet írt a 3-as metró egyik karbantartója a Budapesti Metróért Egyesületnek. Az írás szerint az alagútban egyre több a szivárgás, a vágányok sok helyen életveszélyesek. A szakember úgy véli, a népligetihez hasonló baleset bármelyik állomáson bármikor előfordulhat. A főpolgármester vizsgálatot rendelt el.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke kaphatja meg azt az európai parlamenti (EP) mandátumot, amely Áder János köztársasági elnökké választásával üresedett meg – írja a Magyar Nemzet.

Csütörtökön hivatalba lépett Magyarország új köztársasági elnöke. Áder János a Sándor-palota előtt elmondott ünnepi beszédében azt hangsúlyozta: új kiegyezésre van szüksége az országnak.

Mostantól rendszeresen, két-három havonta összeülnek majd a Fidesz választókerületi elnökei, hogy a 2014-es választási felkészülésről konzultáljanak.

A Diákhitel Központ fennállása óta első alkalommal hirdetett meg egy, kifejezetten az érettségiző korosztályt megszólító pályázatot. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a játékon keresztül, áttételesen ösztönözze a diákokat arra, hogy hiteles forrásokból (Diákhitel honlap, FB oldal) tájékozódjanak a Diákhitelről és kellő információ birtokában döntsenek a felvételével kapcsolatos kérdésekben.

Visegrád és Százhalombatta közti gyorshajójáratot tervez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a települések és az állam anyagi támogatásával - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.

Az idei kérdések között szerepel az ókori Róma, a kiegyezés kora, Trianon, és megint tétellé vált néhány Kádár-vicc is.

A matematika középszintű érettségi tesztekben több olyan feladat is van, amit általános iskolások is meg tudnának oldani. Szaktanárok szerint a kettest különösebb tudás nélkül el lehet érni.

Háromból két ember nem tud nagyobb költésekbe belevágni - de nem is vesz fel hitelt erre.

Albert Camus, Arany János, Karinthy Frigyes – e tételek közül kellett választania idén a diákoknak a középszintű magyarérettségin. A szövegértési jártasságukat az 1988-as Nemzeti Olvasókönyv egy részlete alapján kellett bemutatniuk.

Magyarországon a 25-30 éves női korosztály körében vezető halálok a melanoma. Több mint kétezer új beteg, és félezernél is több halálos áldozata van évente. A bőrrák halálos variánsa, a melanoma gyakoriságának növekedése mögött, a figyelmeztetések ellenére a felelőtlen napozás és a szolárium használat közben elszenvedett bőrégésnek is jelentős szerepe van. Május 7-én számos országban hívják fel a figyelmet a megelőzés és a szűrés fontosságára.

Tízezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett a kötelező komplex felülvizsgálatra - írta szombaton a Magyar Nemzet.

Balog Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium leendő vezetője dönti majd el, hogy átnevezzék-e a tárcát - mondta Réthelyi Miklós előző nap lemondott nemzetierőforrás-miniszter pénteken a Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában.

Kína vezető lovas szakembereiből és a kínai lovas sport legjelentősebb szponzoraiból álló 30 fős delegáció érkezik május 3-án, csütörtökön a Kassai-völgyben fekvő kaposmérői lovasíjász központba.

Megválasztotta köztársasági elnökké Áder Jánost az Országgyűlés szerdán. A politikus 262 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. A szavazólapot 307 képviselő vette fel. A 302 érvényes voks közül Áder János 262-őt kapott, negyvenen nemmel szavaztak. Áder János május 10-én lép hivatalába.

A több mint 200 Malév-pilótából egyelőre egy sem repül – írja a Népszabadság.

Ünnepélyes keretek között került átadásra Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum. A hazánkban egyedülálló létesítmény több mint 2 milliárd forint értékű beruházás révén, európai uniós támogatással valósult meg. A megnyitón Bornemisza János polgármester egy korábbi ígéretéhez híven „örömúszással” avatta fel Európa legnagyobb, 1 millió literes édesvizű akváriumrendszerét.

Erdőtűz pusztít Bugac település közelében, több mint ezer hektár erdő és aljnövényzet ég, de lakott ingatlan nincs veszélyben - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Tavaly még azzal vetette el az oktatási tárca a nyári szünet megkurtítását, hogy nem akarják az oktatás bioritmusát felrúgni, mára Hoffmann Rózsa meggondolta magát. A helyettese azonban nem.

A kormány új BTK-tervezete rengeteg szigorítást tartalmaz. Úgy tűnik, középpontjába a gyerekek és fiatalok ellen és által elkövetett bűncselekmények kerültek. Az új jogszabályok az élet elleni bűncselekmények elkövetésének esetében 12 évre csökkentenék a büntethetőséget.

Jövő hét csütörtökig maradhat a kellemes meleg időjárás, várhatóan hétfőn lesz a legmagasabb a hőmérséklet.

Az I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel különböző médiafeladatok elvégzésére 630 millió forint értékben kötött szerződés a legnagyobb értékű azok közül a megállapodások közül, amelyeket a Miniszterelnökség írt alá. A kormányzati honlapon közzétett szerződés lista tartalmaz pénzszállításra, nyelvoktatásra és a Corvin-lánc elkészítésére vonatkozó megállapodást is.

Május elseje után a betegszállítás elrendelésére jogosult szakembereknek az 1820-as számot kell tárcsázni akkor, ha egyszerű betegszállításra van szükség.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
3 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás

