Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Újraélesztették a BKV-t

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__14/i__22702 | Feltöltés időpontja: 2012. január 26. 08:14 | MTI
Kilencmilliárdos tulajdonosi kölcsönt, illetve további hatmilliárd forint támogatást kap a cég a fővárostól. Nem lesznek járatritkítások, a tarifaemelés pedig szóba sem került.

Vége a zord időknek? Az első mentőövet megkapta a társaság

A fővárosi képviselők 20 igen, 1 nem és 11 tartózkodással fogadták el a javaslatot, amely azt is kimondja, hogy nem akarják ritkítani a BKV-járatokat. A kilencmilliárdos hitelt április 30-ig kell visszafizetnie.

Az előterjesztésről élénk vita bontakozott ki az MSZP-frakció és Tarlós István között. Több szocialista képviselő is azt hangoztatta, hogy a városnak inkább vissza nem térítendő támogatást kellene adnia. György István ágazati főpolgármester-helyettes kijelentette: nem tudnak 70 milliárd forintot "kispórolni" Budapest költségvetéséből, ezt a kilencmilliárdot is nagyon nehezen, a tartalékok felélésével tudják előteremteni.

Az elfogadott előterjesztés már nem tartalmazza azt a pontot, amelyben a főváros a jegyáremelés lehetőségének megvizsgálásáról szólt. Ezt a korábbi, rendkívüli - később elhalasztott - közgyűlésre terjesztették be, de a szerdai ülésre benyújtott javaslatok közül kikerült ez a pont.

Tarlós: ennél jobb eredményt nem lehetett elérni

A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében elmondta: a tagi kölcsön a főváros likvid tartalékából származik. Ez arra elég, hogy a január végén esedékes, 9 milliárdos hiteltörlesztését ki tudja fizetni a BKV, ehhez sehonnan nem kell elvonni.

A zárolások kapcsán jelezte: Budapest megpróbál még 20 milliárd forintot összeszedni több tételből, ennek egy része a most megszavazott 9 milliárdos kölcsön is, a további lépések viszont akár iskolabezárásokhoz is vezethetnek, az oktatási szférát nagyon súlyosan érinthetik. Felvetődött az is, hogy megszüntetik a 2 milliárdos nem kötelező feladatellátást is.

A fővárosi Jobbik kormányzati garanciát kér a kabinet által zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatás feloldására. Szilágyi György, a párt budapesti elnöke megdöbbentőnek nevezte a kormány halogató politikáját, álláspontja szerint ezzel nehéz helyzetbe sodorja Budapestet.

A fővárosi Fidesz-KDNP-frakció bízik a kormányban és abban, hogy közösen tartósan meg tudják oldani finanszírozását. Németh Zoltán frakcióvezető közölte: az öttagú tárgyalódelegáció elkészítette és eljuttatta a kormányhoz a javaslatait, és várják a döntést. A gazdasági tárca államtitkárának hétfi nyilatkozata szerint még a februárban kezdődő parlamenti ciklus előtt tárgyal az ügyről a kormány.

Az Állami Számvevőszék napokban nyilvánosságra hozott vizsgálata megállapította: a 2002 és 2010 közötti szocialista-szabaddemokrata városvezetés adósa maradt a BKV-nak, a társaság viszont könnyelműen vett fel hiteleket. A legfőbb ügyész vizsgálja, tegyen-e feljelentést.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.341810