Az 1977-ben alapított Bükki Nemzeti Park az Észak-magyarországi régió egyedülálló természeti kincseit mutatja meg. Ez volt az első olyan nemzeti park az országban, amelyhez hegyvidéki területeket is tartoznak. Az igazgatóság több mint 891 ezer hektáron működik, benne 9 tájvédelmi körzettel, 13 természetvédelmi-, és több tucat Natura 2000 területtel.
A Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság védett területein megtalálhatjuk az Alföldre jellemző erdős-sztyepp vidékeket, a Tisza-menti árterek ligeterdőit, vizes élőhelyeit, a középhegységek változatos erdőtársulásait, hegyi rétjeit, sziklagyepeit. Magyarországon minden negyedik barlang a Bükkben van, összesen 1100 tartozik a nemzeti park kezelésébe, közülük a legismertebb és a látogatók körében is legnépszerűbb a Szent István-barlang és az Anna-barlang.
A nemzeti park számos különleges és hazánkban is ritka növény- és állatfajnak ad otthont. Az igazgatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy megóvja ezeket a veszélyeztetett fajokat és élőhelyüket. Csak a Bükk hegység flórája 1300 növényfajból áll, melyek közül 18 hazánkban kizárólag ezen a tájon él. Ilyen például a havasi ikravirág, a magas istác, a mirigyes fodorka, a szirti pereszlény, a Hazslinszky-berkenye, vagy a sárga ibolya.
A térség állatvilága is rendkívül gazdag: a Bükkben élő fajok számát 22 000 körülire becsülik a szakemberek. Itt él például a havasi cincér, a sisegő füzike, az örvös légykapó, a fekete harkály, a kék galamb, az idősebb, természetközeli erdőkben a fehérhátú fakopáncs, a bajszos sármány, a parlagi sas, vagy a vándorsólyom.
A Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság kiemelkedő eredményeket tud felmutatni a fajmegőrzésben. Sikeres programok zajlottak például a kosborfélék családjához tartozó fokozott védett növény, a boldogasszony papucsa megóvásáért, vagy például egyes veszélyeztetett lepkefajok élőhely-kezelése érdekében. A legrégebbi és legjelentősebb eredményeket hozó fajmegőrzési programok veszélyeztetett madárfajokat érintettek, melynek köszönhetően a kerecsensólyom-állomány négyszeresére, a parlagi sas állomány pedig tízszeresére növekedett.
A fajmegőrzési programok mellett a Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság területén folyamatosak az ökoturisztikai- és élőhely fejlesztések, a környezeti nevelésről és szemléletformálásról szóló programok. Jelenleg is több természetvédelmi fejlesztés zajlik a nemzeti park területén, együttesen több százmillió forint értékben.

Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.



Szóljon hozzá!



Új hozzászólás