Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
Az állam- és kormányfők - az EU-országok csúcsvezetőinek értekezletén - számos olyan lépésről hoztak politikai döntést, amelynek révén több hitelhez juthatnak a kis- és közepes méretű vállalkozások, javulhat munkahelyteremtő képességük, csökkenthetnek a rájuk nehezedő bürokratikus terhek. Orbán értékelése szerint ez a váltás Magyarország számára kedvező, és növeli annak az esélyét, hogy a magyar gazdaság a nehéz idei első fél év után a második fél évben gyorsabb növekedési pályára állhat.
Már érezhető
Az unió gazdaságpolitikai irányváltása már érzékelhető volt annak nyomán is, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank új elnöke elődjétől eltérő monetáris politikát folytat, olyat, ami segíthet a nehézségekkel küzdő Olaszországnak és Spanyolországnak - jegyezte meg a miniszterlenök. Elmondása szerint Magyarország azért hajlandó csatlakozni a jelentős költségvetési fegyelmet megkövetelő új pénzügyi uniós szerződéshez, mert a magyar diplomáciának a szerződés részleteinek kimunkálása során sikerült elfogadtatnia a Budapest számára kedvező szabályozást.
A szerződést elvben a 17 euróövezeti ország köti, de csatlakozhat hozzá a többi 10, eurózónán kívüli EU-tag is. A mostani csúcstalálkozón Nagy-Britannia és a Cseh Köztársaság kivételével mindegyikük a csatlakozás mellett döntött.
"Euró plusz"
Az Orbán által említett, magyar szempontból kiemelkedően fontos, a mérleg nyelvét a csatlakozás felé billentő kitételek egyike, hogy a szerződés jogi következményei a szerződéshez csatlakozó, de még nem euróövezeti országokra nézve csak az eurózónába való belépéstől fogva lépnek életbe. A másik, hogy a szerződés nem tesz utalást a Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Angela Merkel német kancellár által korábban felvetett "euró plusz" intézkedéscsomagra. A csomag négy hasznos elemét az új szerződés tartalmazza, az ötödiket, az adóharmonizációt azonban - ami Magyarország számára elfogadhatatlan lett volna - nem.
A magyar kormányfő kitért emellett arra, hogy Lengyelország - amelynek álláspontját osztotta Magyarország is - elérte: az egyelőre nem euróövezeti, de az új szerződést aláíró EU-országok részt vehetnek majd azokon az euróövezeti csúcstalálkozókon, amelyeket a 27-ek EU-csúcstalálkozói után fognak megtartani. Ezek a találkozók tehát - ha a britek és a csehek távol maradása véglegessé válik - 25-ös körben zajlanak majd. Az euróövezethez tartozó 17 ország azonban időnként - sürgető ügyek megtárgyalására - úgy is összeül majd, hogy nem hívják meg a nyolc nem euróövezeti, de a pénzügyi szerződésben részes országot.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
3 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás