Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
Január 1-jétől az államfőnek nem kell kettő vagy öt évet hivatalban lennie ahhoz, hogy jogosult legyen az őt távozása után megillető juttatásokra – írja a Népszava. Az alaptörvénnyel egyszerre hatályba lépett sarkalatos elnöki jogszabály eltüntette a korábbi szigorúbb feltételeket, így a lap szerint a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál semmiképpen nem távozna "üres marokkal".
A Schmitt Pál által aláírt törvény szerint egy volt államfőt ma már mindenféle időkorlát nélkül "havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű pénzbeli juttatás", "megfelelő lakáshasználati jog", az elmaradhatatlan lakásfenntartás, "személyes gépkocsi használat" sofőrrel, egy kétfős titkárság, valamint VIP egészségügyi ellátás illeti meg élete végéig – emlékeztet a lap,
A Népszava szerint a Schmitt Pálra szabott jogszabály második paragrafusa azzal foglalkozik, hogyan távozhat önszántából az elnök posztjáról, ami sokak szerint megfontolandó lenne a köztársasági elnök számára, ám hivatala múlt péntek óta nem válaszotl a lap idevágó kérdéseire.
Önként jelentkező vizsgálók
Közben a Népszabadság arról ír, hogy önként jelentkeztek kutatók Schmitt Pál vélelmezett plágiumügyének kivizsgálására, ám az egyetem eddig nem vette fel velük a kapcsolatot.
A Párizsban tanult, a sportszociológia és a sport társadalomtörténete területén publikáló dr. Hadas Miklós, a Corvinus egyetem kommunikációtudományi doktori iskolájának törzstagja, a Pécsi Tudományegyetem kultúratudományi doktori programjának vezetője a Semmelweis Egyetem rektoránál, dékánjánál és az egyetemi doktori tanács elnökénél is bejelentkezett, de eddig nem reagáltak a levelére.
Az egyetem vezetése szerdán kívánja bejelenteni, mikor indítják el a plágiumgyanú nyomán elkerülhetetlenné vált eljárást – írja a lap, amely szerint annak lehetőségét is vizsgálják, hogy esetleg külföldi szakértőket kérnek fel a vizsgálatra. Ebben az esetben valójában csak az ügy szerzői jogi vonatkozásait lehetne feltárni – vagyis azt, hogy jogszerűen kerültek-e át a bolgár és a német szerző tollából származó idézetek Schmitt Pál disszertációjába –, ám ha a plágium kérdése egyértelműen tisztázódik, utána már a további adminisztratív és jogi lépéseket is könnyebb lenne megtenni - írja a lap.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
3 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás