Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Ismert személyek, kórházak az adózók feketelistáján

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__14/i__22753 | Feltöltés időpontja: 2012. január 30. 09:11 | MTI
Gáspár Győző és felesége, Stadler József, az Electro World, a Herz Szalámigyár, kórházak, önkormányzatok tartoznak folyamatosan sok adóval, járulékkal az államnak.

Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azoknak a magánszemélyeknek a nevét, akik folyamatosan legalább fél éve minimum tízmillió forintnyi adóval, járulékkal tartoznak az államnak. A feketelistán több mint 3500 személy van, közülük harmincnak nem tudja a lakcímét az adóhatóság.

Ismert személyek is helyet kaptak a szégyenpadon. Gáspár Győző és felesége, Stadler József, az adócsalás miatt most börtönben ülő egykori rendőr ezredes, Földesi-Szabó László, Lang Györgyi popénekes a nagy adósok népes táborába tartozik.

A nem magánszemély adózók (vállalkozók, vállalatok, önkormányzatok, állami intézmények) közül is gyűjti a renitenseket a NAV. Itt már azoknak a nevét és címét hozza nyilvánosságra az adóhatóság, amelyek fél éven keresztül legalább 100 millió forintnyi köztartozást halmoztak fel.

Csaknem 1800 nem magánszemély adózó van ezen a feketelistán, vagyis alsó hangon 180 milliárd forint a tartozásuk.

Vegyes a kép. A nagyobb, ismertebb cégek közül megtaláljuk a listán az Electro World Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, a Herz Szalámigyár Zrt.-t, a Cornexi Élelmiszeripari Zrt.-t. Önkormányzatok is felkerültek a feketelistára: Alsóvadász és Nick önkormányzata nagy adósa az államnak. Megtalálható a felsorolásban a Kolumbusz Humángimnázium Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány vagy az Esztergomi Fürdő (spa) Szolgáltató Zrt. is.

Az egészségügy is a fertőzött területek közé tartozik. Továbbra is a tartós adósok között van a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt., a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft. és a Hatvani Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., amelyek felszámolás alatt állnak.

Negyedévente szokta közzétenni a NAV a nagy adósok listáját. A megelőző listán, ami a tavaly szeptember végi állapot alapján készült, nyolcvannal több cég volt, de 250-nel kevesebb magánszemély.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.166316