Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Harc az MSZP elnöki székéért

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__14/i__22703 | Feltöltés időpontja: 2012. január 26. 08:19 | MTI
A 2004-es tisztújítás után először fordulhat elő, hogy két jelölt közül választanak elnököt az MSZP tavaszi kongresszusán, miután Szanyi Tibor döntött, elindul Mesterházy Attilával szemben

A szocialisták március 31-én tartják kétévente esedékes országos tisztújításukat, februárban előbb a megyei szervezetek választanak új vezetőket.

Az MSZP ősszel módosított alapszabálya szerint a pártelnöki tisztségre az pályázhat, akit a párttagok legalább 10 százaléka ajánl. A nagyjából 30 ezer tagú szocialista pártban ez háromezer támogatót jelent. További megkötés, hogy a pályázóknak a támogató aláírásokat személyesen kell gyűjteniük, illetve azokat csak a jelenlétükben gyűjthetik, így a jelöltek várhatóan kampánykörútra mennek.

A 2010 júliusában megválasztott Mesterházy Attila már korábban tudatta, hogy újra elindul az elnöki tisztségért. A napokban viszont Szanyi Tibor - aki most az elnökség tagja - is megerősítette, hogy beadja pályázatát.

Az MSZP-ben utoljára nyolc éve fordult elő, hogy a kongresszusi küldöttek két elnökjelölt közül választhattak. Akkor Hiller István a szavazatok 72 százalékának megszerzésével győzte le Szekeres Imrét, miután a jelöltséget korábban vállaló Jánosi György, Lamperth Mónika, Szili Katalin és Toller László is visszalépett.

Hiller Istvánt a miniszterelnök Gyurcsány Ferenc követte a szocialista párt élén 2007 februárjában, amikor egyedüli jelöltként feltételül szabta, hogy a küldöttek legalább négyötöde rá szavazzon. Végül 89 százalékuk támogatta.

Lemondása után, 2009 áprilisában Lendvai Ildikó váltotta őt az MSZP élén, aki éppúgy egyedüli jelölt volt, mint egy évvel később, az elveszített parlamenti választás után Mesterházy Attila.

Ezt a gyakorlatot törheti meg Szanyi Tibor, ha sikerül a párttagok tizedét maga mögé állítania.

Verseny várható az országos választmány vezetéséért is. A testületet nyolc éve irányító Simon Gábor mellett ugyanis Botka László szegedi polgármester is ezért a pozícióért indul. A politikus - aki már a novemberi kongresszuson jelezte, hogy szerepet vállalna az MSZP irányításában - szerdán megerősítette a Népszabadság erre vonatkozó információját, és úgy indokolt: a következő két évben a legfontosabb politikai döntések a választmányban dőlnek el, ezért annak élén teheti a legtöbbet a választók bizalmának visszanyeréséért.

Feltehetően a vezető tisztségek mindegyikéért - így az elnökhelyettesi és alelnöki helyekért is - több jelölt száll versenybe. Indulási szándékát eddig a budapesti MSZP éléről távozó Horváth Csaba hozta nyilvánosságra, aki a két alelnöki poszt egyikét foglalná el.

A szocialista pártban egyébként női és életkori kvótát is érvényesítenek: a választott testületekben - így a 11-15 tagú országos elnökségben is - a politikusok legalább ötöde nő, legalább ötöde pedig 35 éven aluli kell, hogy legyen.

Az elnökség összetételében is változások várhatók: Mesterházy Attila az MTI-nek január elején elmondta, azt szeretné, hogy a testületbe országosan nem vagy kevéssé ismert politikusok is bekerüljenek. Az elnökségi helyekért ráadásul már két évvel ezelőtt is majdnem háromszoros volt a túljelentkezés.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.182272