Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
A Generali Biztosító közleménye emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés a népegészségügyi termékadó törvényhez csatolta a baleseti adó szabályait, amelyek január 1-jétől hatályosak – idézi a közleményt az MTI. Akinek a kgfb szerződése ezen a napon "fordul", úgy kapja a számlát az idei díjfizetésről, hogy az első soron a biztosítási díj, a másikon az adó összege szerepel. Befizetni a kettő összegét kell, és az adót a biztosító továbbítja az adóhatóságnak.
Bonyolultabb annak a helyzete, akinek év közben "fordul" a biztosítása, hiszen lehet, hogy az illető egy évre előre befizette a teljes kgfb díját. Neki a biztosító utólag kiszámlázza az idei évre jutó biztosítás díj 30 százalékos adóját. Amennyiben ezt nem fizeti meg a jármű üzembentartója, akkor a biztosító - a befizetett díjból - rendezi az állammal az adót. Ekkor viszont díjhiánya lesz a biztosítottnak, amit a nyilvántartásból észlel a lakóhely jegyzője, és határoz a forgalomból történő kivonásról, amit az okmányiroda hajt végre.
A PBA Biztosítási Alkusz Kft. azt közölte az MTI-vel, hogy a 200 ezer ügyfelük nagy hányada nem is hallott az új adónemről. Az ügyfelek jelezték, hogy több biztosító két csekket küld nekik, egyet a kgfb díjról, egyet pedig az adóról, mivel csak így tudja kezelni a rendszerük a kétféle fizetnivalót. A PBA arra is felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy ha csoportos beszedési megbízással fizetik a kgfb díjat, és azt limitálták a bankjuknál, akkor a limitet emeljék meg annyival, hogy a baleseti adó is beleférjen. Ellenkező esetben az ő biztosításuk is fedezetlenség miatt fog megszűnni.
A Generali közleményében kitér arra is, hogy a biztosítás megszűnte és a jármű forgalomból való kivonása közti időre fedezetlenségi díjat kell fizetnie az üzembentartónak, a MABISZ kártalanítási számlájára. Ez napi több száz forint is lehet.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
Konferncia a Balti országok függetlenségéről
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
2 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás