Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Évi 54 millióért bérel autót a BKV a vezetőknek

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__14/i__22797 | Feltöltés időpontja: 2012. február 2. 12:33 | hir24
Szűkíteni akarják a személyi használatú kocsik körét. Havi 525 ezer forint volt tavaly az üzemanyagköltségük.

A Vezess.hu szerint nem kirívó, hogy egy többezres vállalatnál a főnökök céges autót használhatnak, és nyilvánvaló, hogy a kocsikra költött tízmilliók esetleges megspórolása nem javítana érdemben a BKV helyzetén. Mégis érdekes információ lehet, hogy az összeomlás szélén álló, nagyrészt közpénzből aládúcolt cég mennyit szán erre.

Az összesen több ezer darab, nagyrészt lepukkant busz, villamos, HÉV és troli üzemeltetése mellett 277 darab úgynevezett belszolgálati járművet használ a BKV. Ezek között van 23 Škoda is (átlagéletkoruk 1,62 év), amelyeket a vezérigazgató és helyettesei (Superbek), az igazgatók, főmérnökök és főosztályvezetők használhatnak (Octaviák).

"A járművek használatának indoka a vezetői munkakörben jelentkező feladatok ellátása" - közölte a BKV. A fiatal kocsik használatára nincs korlátozás, viszont a cég szerint arra figyelnek, hogy 48 hónap alatt a futásteljesítményük ne haladja meg a 100 000 kilométert. A főnökök személyautóihoz az elmúlt években üzemanyagkártya is járt. 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben átlagosan 6,3 millió forintot költött e járművek tankolására évente a BKV.

Ha összeadjuk ezeket az összegeket, akkor kiderül, hogy tavaly 54 382 188 forintot költött a BKV a főnökök autóinak bérletére és tankolására. (Hangsúlyozzuk, a 6,3 millió forintos üzemanyagköltség átlagos évi összeg.)

Idén várhatóan valamennyivel kevesebbet költ a BKV a főnöki járművekre, amelyek körét a tavaly november 17-én elfogadott új szabályozás szűkíti majd valamikor. A "jövőben" csak a vezérigazgató és helyettesei lesznek majd jogosultak "személyi járműhasználatra". Hogy pontosan mikortól, arra azt felelte a vállalat sajtóosztálya, hogy "a változások a szervezeti átalakuláskor megváltozó munkakörökkel egyidejűleg kerülnek bevezetésre".

Ezt megelőzően - "a társaság jelenlegi finanszírozási helyzete miatt" - pár hete felfüggesztették az összes üzemanyagkártya használatát. Vagyis a most még 23 autóból álló főnöki flottát a használóknak kell tankolniuk. A BKV dolgozói, így a céges autót használó főnökök (és közvetlen családtagjaik) ingyen utazhatnak igazolványukkal a tömegközlekedési járműveken - egyelőre február végéig. A több éve automatikusan járó ingyenbérletek kiváltását ugyanis pár napja felfüggesztette a cég, mert a hírek szerint a jelenleg tárgyalt kollektív szerződésben megvonnák a családtagok ingyenes utazását. A vezetőknek, alkalmazottaknak megmaradna - írja a Vezess.hu. 

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.161695