Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
1991-ben született első kislányom, Ildikó. Számomra az érzés leírhatatlan, csak az tudja, mint jelent ez, aki saját gyermekét tarthatja karjaiban. Amikor hazahoztam a kórházból, az élet tejesen megváltozott. Igyekeztem vele tölteni minden szabad percemet, látni, ahogy napról-napra változik. Minden alkalommal mutatott valami újat: megfordul, feláll, gagyog… De a legcsodálatosabb élményem az első szava volt; „apa”. Alig akartam hinni a fülemnek, Ő az én kislányom. Teltek, múltak az évek, és az álmom ismét valóra vált, 1995-ben született meg második kislányom, Edina. Újra átérezhettem ugyanazt, amit első lányom születésekor átéltem.
Immár két kislány édesapja vagyok, akik mára már felcseperedtek. Most érzem igazán, mit jelent: kisgyermek kis gond, nagy gyermek nagy gond. Tudomásul kell vennem, hogy már nem kislányok többé, nehéz volt eldöntenem, hogy mikor mit engedhetek meg nekik. Úgy érzem, mindig jó döntést hoztam, hiszen mindig minden úgy történt, ahogyan megbeszéltük. Ennek alapja a kölcsönös bizalom és szeretet. Őértük MINDEN-t, bárhol és bármikor, mert Ők a MI LÁNYAINK.
Mikola János
Kiskunfélegyháza
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
Konferncia a Balti országok függetlenségéről
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
2 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás

