Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
Balogh Viktória Lilla a család új uralkodója és szolgai sorsba taszított szüleinek dr. Balogh Bálintnak és feleségének hiteles beszámolója arról, hogyan éli meg a fiatal apuka a családba érkező csöppséggel járó felelősséget és változásokat.

… Annyira vártam már, hogy végre hazajöjjenek. Csak ők ketten Zsuzsi és Viki. Bár az első percektől velük voltam, a terhesség hónapjaiban is igyekeztem minden alkalmat kihasználni, most mégis kissé elbátortalanodtam.
Azon tűnődtem, hogy mostantól minden megváltozik, nincs több mosatlan zokni a szék karfáján, mert akkor mit tanul a gyerek, nincs több hirtelen ötlettől vezérelt mulatozás, mert foglalkozni kell velük és focimeccset is csak akkor és addig nézhetek, amíg nem sír fel hangosan, hogy ő inkább Halász Jutka néni dalaira lenne kíváncsi. Szép kilátások.
Vége a fiatalságomnak? Azt hiszem azért egészen nem, helyette valami izgalmasabb és szebb következik. Egy olyan hosszú utazásokkal teli valóság show-ba csöppentem, ahonnan ha kiszavaznak, rengeteget veszítek. Minden szavam, tettem példaként hat, valós következménye van.
Hát valahogy így keveredtem az egyetemi klubok füstös éjszakáiból a pelenkák, az esti fürdetések és a büfiztetés világába, ahol 10 sírás mentes perc többet ér kedvenc csapatom a MANCHESTER UNITED idei Bajnokok Ligája győzelménél (na jó, ha nem is többet, de legalább annyit).
Másik alapvető felismerésem, ami mai én-központú világunkban szintén izgalmasan hatott, hogy valaki más került az első helyre az életemben. Illetve valakik mások. Szóval reggel kipattanok az ágyból, rendet rakok és reggelivel várom Zsuzsit, este pedig az én mellkasomon alszik el Viktória királylány. Ezek után mindig így lesz? Várjuk ki, mit hoznak a következő hetek. Majd megöl a kíváncsiság…
dr. Balogh Bálint, orvos
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
Konferncia a Balti országok függetlenségéről
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
2 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Hozzászólások
Felszólítok minden vélhetően primitív,szocialistát, hogy méltóztassanak a jó ízlés határain belül maradni és nem összehasonlítgatni a doktorúr lányát más emberekkel.
tündéri a kislány, kedvesen néz az apuka. Minden rendben. Ugyanezt a témát fel kellene tenni egy fiatal AM könyvvel rendelkező apukával is. Akár a két gyermek fejlődését párhuzamosan bemutatni...
Még a romák is előnyben vannak, tőlünk átlag magyaroktól. Ők is két nyelvet beszélnek.
tündéri a kislány, kedvesen néz az apuka. Minden rendben. Ugyanezt a témát fel kellene tenni egy fiatal AM könyvvel rendelkező apukával is. Akár a két gyermek fejlődését párhuzamosan bemutatni...
Majd megöl a kíváncsiság…
olvasható a cikkben Feltöltés időpontja: 2009. január 23. 02:14
Engem is majd megöl a kíváncsiság, hisz majd egy hónap eltelt!
Minden rendben.
Ugyanezt a témát fel kellene tenni egy fiatal AM könyvvel rendelkező apukával is.
Akár a két gyermek fejlődését párhuzamosan bemutatni...
Új hozzászólás