Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

A legszebb férfikor

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__8/i__979 | Feltöltés időpontja: 2009. június 22. 11:31
Szerencsém volt olvasni az előző Apukák gondolatait, és emiatt a helyzetem nem éppen könnyű. Azt a szeretetet, elfogadást, rajongást érzem én is, ami az ő soraikból árad. Másrészt viszont már 15 éve „Apuka” vagyok.

Van egy „kisfiam”. Hogy mi azonos, és mi eltérő Dani és Zsuzska születése körüli időszakban, megpróbálom összeszedegetni. Egy harmincéves, fiatal férfi számára természetesnek mondható, hogy gyermeke születik. Az izgatott várakozás, a boldog beteljesülés akkor kézenfekvő volt: „Hát persze, itt a fiam, nem is lehet ez másképp!” Ma, tizenöt év elteltével, a velem egykorúak szerint: „Ez a legszebb férfikor!” – Pedig francokat, dehogy az! Sok olyan hirdetés szól nekünk, amit a fiatalabbak meg sem hallanak, benne sűrűn szerepelnek olyan kifejezések, mint az „alkonyat, gerinc, izület, erő, idősek otthona, sírhely bérelhető” stb. Így Zsuzsi születése számomra már „csodaként értékelhető esemény” lett. A másik különbség a szülésben való közreműködésem. Danó fiam születésekor – önhibámon kívül – nem tudtam jelen lenni. Zsuzska úgy időzített, hogy „Apának épp nem volt halaszthatatlan dolga”, úgyhogy világrajövetelénél asszisztálhattam is. Bár az előzetes megállapodás szerint a szülőszobába már nem mentem volna be, maradtam volna a Kispapák mágikus három K-jánál, azaz Körömrágás, Koffein, Kapadohány, úgy alakult, hogy bennragadtam, és átérezhettem a születés Misztériumát. Már akkor tudtam, hogy „valami történt velem”, mikor Zsuzsát először megpillantottam, véresen, magzatmázzal borítottan, és ez azóta is tart és mindig kísérni fog. Ajándék az életút közepén. Fiam már lassan felcseperedik, talán pár év múlva terhes is lesz számára az apai ragaszkodás, és ez így természetes. Most végigkísérhetek egy másik fiatal életet ezen az úton. És ez az igazi ajándék. Egy biztos, feleségemmel, Szillával együtt arra törekszünk, hogy az otthon tényleg otthon legyen, harmóniával, békével és szeretettel. A közös programok még elég egyszerűek: babakocsis-tologatás, esti fürdetés, vállon ringatás, de sok örömet okoznak. És persze a „büszke atya feszít”, amerre jár, és azt csak a „lányos Apukák” tudhatják, hogy mi is ez a frissen ébredt szerelem, amiről a megtorlás minden veszélye nélkül mesélhetnek akár életük párjának is! Nagy Zsolt, középiskolai tanár

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.125144