A két kormányfő egyetértett a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságában, ezért a közeljövőben két magyar gazdasági delegáció is az arab országba fog látogatni, akik már konkrétan tudnak tárgyalni a befektetések ösztönzésének és támogatásának módjairól – fogalmaz Szijjártó Péter.
Orbán Viktor világossá tette, hogy Magyarország nyitott az arab világ felé és hivatalos budapesti látogatásra hívta libanoni kollégáját, aki szerint az arab világ most elsősorban oktatási és gazdasági területen vár segítséget Európától. Orbán Viktor közbenjárást ígért Najib Mikatinak, aki az arab tavasz fejleményeiről is tájékoztatta a magyar kormányfőt – derül ki a közleményből.

Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.



Szóljon hozzá!



Új hozzászólás