Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
Jobbról előzve megverte a sokak szerint a legesélyesebbnek tartott Mitt Romneyt a hangsúlyt a konzervatív értékekre helyező Newt Gingrich a dél-karolinai előválasztáson. A volt képviselőházi elnök a szavazatok 41 százalékát szerezte meg a Republikánus Párt előválasztásán. Mitt Romney 28 százalékkal a második helyen végzett, őt Rick Santorum követi 17 százalékkal, míg Ron Paul 13 százalékkal végzett.
Ezzel a republikánus elnökjelölt-állítási erőpróba-sorozat minden eddigi fordulóját más jelölt nyerte meg, mert a január 3-i iowai jelöltállító gyűléseken hivatalosan Santorum, a január 10-i New Hampshire-i előválasztáson pedig Romney szerezte meg az elsőséget.
Gingrich először a Twitteren köszönte meg támogatóinak a szavazatokat, és közölte, hogy a Republikánus Párt következő, január 31-i, floridai előválasztásán "kiütéssel" fog győzni. Romney gratulált Gingrichnek és többi ellenfelének, de emlékeztette őket: még hosszú választási küzdelem áll előttük. Szombat éjjel egyébként valamennyi elnökjelölt-aspiráns azt jelezte, hogy folytatni kívánja a versenyt.
Gingrich győzelmi beszédében azonban Romney helyett már Barack Obama amerikai elnököt támadta. "Olyan gyenge ő, hogy még Jimmy Carter is erősnek tűnik" - vont párhuzamot a jelenlegi elnök és ugyancsak demokrata elődje között, akinek csak egy ciklust sikerült eltöltenie a Fehér Házban. A Fehér Házért megvívandó novemberi küzdelmet pedig "életünk legfontosabb választásának" nevezte.
Romney ugyanakkor mind Floridában, mind országos szinten továbbra is vezeti a republikánus elnökaspiránsok népszerűségi listáját. Igaz, mint arra a szombati The Wall Street Journal rámutatott, az előnye mindkét szinten megcsappant.
A Gallup a héten korábban még azt közölte, hogy Romney támogatottsága 37 százalékon állt, és 23 százalékpontot vert rá a mezőnyre, addig a közvélemény-kutató intézet pénteki adatai szerint Romney 30 százalékra esett vissza, és már "csak" 10 százalékponttal vezetett a vetélytársai előtt.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
Konferncia a Balti országok függetlenségéről
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
2 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás