Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
Erre az a decemberi angliai árverés hívta fel a figyelmet, amelyen egy érdekes történetű Austin-Healey kocsi került kalapács alá. A párizsi Le Figaro tudósítása szerint a négykerekű 1955-ben részt vett a Mans-ban megrendezett 24 órás versenyben, de nem fejezte be: balesetet szenvedett, és kis híján a roncstelepre került. A Londonban megrendezett aukción viszont a restaurált autó 983 ezer eurónak megfelelő összegért talált új gazdára – olvasható az MTI tudósításában.
Szép összeg, de korántsem számít rendkívülinek ezen a piacon. Tavaly nyáron egy Ferrari 250 Testarossa versenyautó 16,5 millió dollárért kelt el a legszebb régi autóknak szentelt kaliforniai vásáron, amelynek hagyományosan Pebble Beach a színhelye. Ez az üzlet szép reményekre jogosítja fel a február 3-i párizsi Rétromobile szalon előre bejelentett kínálatán szereplő Ferrari GT California LWB forgalmazóit, annál is inkább, mert ez az autóritkaság valaha Roger Vadimé, Brigitte Bardot első férjéé, a francia színész-rendezőé is volt.
Az áremelkedés ma már az 1980-as évek luxuskocsijaira is átterjedt. Ezek bekerültek a youngtimerek új kategóriájába, amely iránt elsősorban a II. világháború után született úgynevezett baby-boom nemzedék tagjai, a mai ötven-hatvanévesek érdeklődnek, akik még mindig rajonganak gyermekkoruk járművei iránt. Az ő körükben népszerű az Audi 200 Turbo, a Mercedes AMG, a BMW M-széria és a Jaguár XJ - az utóbbi már "potom" 5-15 ezer euróért elérhető.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
Konferncia a Balti országok függetlenségéről
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
2 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás