Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

MoodEdgeJúnius 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.

KIS-KUNSÁG

Gránátok egy kecskeméti tűzbenA Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Belföld

Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója? Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Gazdaság

Jól fogynak a használt autókKözzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.

Program

Pünkösdi búcsúA hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.

Sport

Kiskun KupaKiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.

Magazin

Hol van a legtöbb jó csaj?Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.

Adománnyal segítik ellenségeiket Boszniában

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__25/i__22779 | Feltöltés időpontja: 2012. február 1. 09:17 | hir24
Saját zsebükből segítik a bosnyák és horvát veteránok a nyugdíj nélkül maradt boszniai szerb katonákat, akik a délszláv háborúk alatt ellenük harcoltak.

A boszniai parlament 2010-ben a hadsereg "megfiatalítása" érdekében nyugdíjazta a 35 éven felüli katonákat, de a leszerelő veteránoknak járó juttatásokat nem építette be a költségvetésbe. A csekkek azóta sem érkeztek meg, mivel a 2010 októberi választások óta a parlament továbbra sem tudta rendezni az ügyet – írja összeállításában a Vajdaság Ma. 

A döntésképtelenség miatt veteránok százai süllyedtek mélyszegénységbe, most pedig onnan érkezett támogatás, ahonnan a legkevésbé várták: a boszniai háború alatt a front túloldalán harcoló bosnyák és horvát veteránok ajánlottak fel pénzt.

A fejenként 5 eurós adományokból eddig összesen 5 ezer euró gyűlt össze, amelyet a szerb veteránok a leginkább rászoruló bajtársaik megsegítésére fordítanak.

Nem ez az első alkalom, hogy a délszláv háborúk egykori ellenségei együttműködnek. Korábban például vasúti sztrájkok kovácsolták egységbe a három népcsoport tagjait, egy évtizeddel ezelőtt pedig egyesítették a három hadsereget, amelynek katonái egykor egymás ellen harcoltak a 100 ezer halottat követelő és közel 2 millió embert földönfutóvá tevő boszniai háborúban. Arra azonban még nem volt példa az 1995-ös békekötés óta, hogy a korábbi szembenálló felek egyike a saját zsebéből segítsen ki egy másikat.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.156275