Június 9-én egy különleges akusztikus koncertet tart a MoodEdge trió formációja, mégpedig egy igazán hangulatos helyszínen, a budapesti Dunaparty Megállóban, a szabad ég alatt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság visszaélés robbanóanyaggal bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó számait az AAA Auto, a főbb sorokon jelentős növekedés mutatkozik a bázisidőszakhoz képest. A növekvő árbevétel, az igencsak jövedelmező pénzügyi szolgáltatások értékesítésen belüli arányának növekedése, valamint az orosz operáció jó teljesítménye révén az időszaki nettó eredmény négyszereződött az egy évvel korábbi értékhez képest.
A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezik Petőfiszállás-Pálosszentkúton a Pünkösdi búcsút.
Közepes erejű földrengés rázta meg kedd hajnalban Szófia térségét.
Kiskunfélegyházán tartották május 19-én, szombaton a Kiskun Kupa idős Besze László emlékversenyét, amelyen 19 csapat, 111 versenyzője vett részt. Képviseltette magát többek között Erdélyből Korond és Segesvár, valamint a Vajdaságból Zenta és Magyarkanizsa.
Egy új okostelefon-applikációt arra használhatnak huszonöt San Franciscó-i kocsmában, hogy felmérjék, milyen idős és milyen nemű emberek vannak éppen egy szórakozóhelyen. Bár az alkalmazás a fejlesztők szerint nem tárol személyes adatokat és arcokat sem mutat, nagy felháborodást váltott ki.
A filmet rendhagyó módon nem a Berlinale valamely programelemének részeként mutatják be, hanem egy önálló rendezvényen, amely csak lazán illeszkedik a rövidfilmes szekcióhoz. A Berlinale Shorts Special elnevezéssel jelzett február 18-i eseményen Tarr Béla bevezető előadást tart a filmről, a vetítés után pedig a rövidfilmes szekció vezetője, Maike Mia Höhne elmondása szerint "nagy beszélgetés" következik.
A filmes szakember hangsúlyozta: az alkotást azzal a szándékkal válogatták be a fesztivál filmjei közé, hogy a bemutatóval együtt vitafórumot is rendeznek, "egyszerűen azért, mert nagyon fontos", hogy mi történik Magyarországon. Anyagi okokból nem tudták meghívni Berlinbe a szkeccsfilm valamennyi alkotóját, de Fliegauf Benedek - akinek Csak a szél című filmje a versenyprogramban szerepel, ezért egyébként is jelen lesz a fesztiválon - és Tarr Béla is jól el tudja magyarázni a film hátterét - fejtette ki.
Höhne hozzáfűzte: a kisfilmekből összeálló alkotás "nagyon közelről mutatja meg" a magyarországi problémákat, tükrözi mindazt "az őrületet", ami az országban történik. A Magyarország 2011 "sokoldalú, közvetlen, vitára ingerlő" alkotás, Magyarország pedig fontos, már csak azért is, "mert egyáltalán nincsen messze" - mondta.
A Magyarország 2011 Jeles András, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Siroki László, Pálfi György, Fliegauf Benedek, Salamon András és Jancsó Miklós kisfilmjeiből készült a TT Filmműhely szervezésében. Tarr Béla, a TT Filmműhely vezetője korábban azt mondta: a nulla költségvetésből forgatott filmet az a tehetetlenségérzés szülte, hogy mi minden nem készülhetett el az elmúlt időszakban.
A Berlinale programját kedden nemzetközi sajtótájékoztatón mutatták be a német fővárosban. Dieter Kosslick fesztiváligazgató a legjobb filmnek járó Arany Medvéért versenyző alkotásokat bemutatva úgy fogalmazott, hogy Fliegauf Csak a szél című filmje "lélekig hatoló történet arról, hogy szélsőjobboldali erők miként nyomják el" a romákat Magyarországon. A film világpremierjét február 16-án tartják meg.
Az idei - sorrendben 62. - fesztiválra összesen 6712 alkotást neveztek, ezek közül 395-öt mutatnak be. A február 19-ig tartó rendezvényen összesen 1012 vetítést tartanak.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Zacher Gábor előadása a szakmaköziben
Összefogtak a hazai mobilcégek
Drámai helyzetben az építőipar
Konferncia a Balti országok függetlenségéről
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
20 hozzászólás
400 ló a nyeregszemlén - fotoriport az első napról
2 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
4 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás