Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Gondolatok Hunyadi László szobrászművész félegyházi kiállításához

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__9/i__22616 | Feltöltés időpontja: 2012. január 19. 09:29
Rosta Ferenc
Hunyadi Lászlót alaposan feltarisznyázták szakmai tudással, de otthonról is mindazt magával hozta, ami az igazi művészethez nélkülözhetetlen. Már maga a történelmi név is egyrészt kötelez, másrészt félelmetesen nagy, felelősséggel járó teher. Művészete abban a talajban, szellemben fogant, amelyben a népdalok is, a folklórban gazdag Erdélyországban. A Tündérkertben, szűkebb hazájában a Kisküküllő vidékén. Oda kötik őt a gyökerek, az önként vállalt hűsége, a szülőföld szeretete.

Ez a Marosvásárhelyen élő művész több szállal, alkotással is kötődik Kiskunfélegyházához. Ez a kiállítása egy kissé rendhagyó, mert arra nincs mód, hogy szobrait a maguk valóságában mutassák be valamely kiállító helyiség falai közt, hiszen azok a Kárpát-medence megannyi helyén „őrzők a strázsán”.


Ezért a fotók mesélnek nagyívű alkotásairól, emellett azonban sikerült a plakettjeiből egy komolyabb válogatást elhozni Kiskunfélegyházára.


A plakettek az 1970-es esztendőtől indulnak és a magyarság kivételes alkotóművészei közül, illetve a jeles történelmi személyiségeink, irodalmárjaink, színészeink, egyházi embereink közül jelenítenek meg olyanokat, akik parnasszusi magasságokba jutottak. Alakjai ünnepélyesek, magasztosak, olykor fájdalmasak. Olyanokat állít elébünk, akik fontos dolgokra figyelmeztetnek, ezért nagyon kell rájuk figyelnünk.


Szólnak hozzánk a szolgálat felelősségéről, az értékről, a minőség tiszteletéről, mondandónk tisztaságáról, arról, hogy hogyan maradjunk emberek az embertelenségben. De mindenekelőtt alkotójuknak a haza iránti érzelmeit mutatják meg, a szülőföldhöz való hűség kötelezettségét. Ezek a plakettek nekünk mesélnek, csak legyen értő fülünk hozzá!


És hát nyilvánvaló, hogy kell valami lelki hasonlóság ezen megörökített egyének és alkotónk között, hogy ilyen karizmatikus erővel tudja megjeleníteni a hajdan volt hírességeket.


E művekhez kapcsolódik nagy vállalása, amikor is emléket állított az Erdélyi Helikon íróinak. Két emlékkönyvben 24 portré a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom, színészet és művészet legjelentősebbjeiről.


Trianon óta az elcsatolt országrészek kisebbségi létben élő művészei gyakran találkoztak - s találkoznak mind a mai napig – a társadalmi kilátástalansággal. Hunyadi László sem mentesült ez alól. A szobrászati esélyek fokozatos beszűkülése kényszerítette őt és másokat a helyzethez való igazodásban meglelni a járható utat.

.
Az elmúlt évtizedekben a Transzilván városok tereiről ledöntötték, elhurcolták a köztéri szobrainkat. S bár egy diktatúra összeomlása kellett ahhoz, hogy elindulhasson az emlékműszobrászat, egy-egy magyar vonatkozású köztéri szobrot elhelyezni Erdélyben napjainkban is megannyi akadályba ütközik.
Hunyadi László szerencséjére megadatott neki az a lehetőség, hogy pályájára a koronát az emlékműszobrászatával feltehesse.


Azon alkotásai, melyek különféle gyűjteményekben, négy fal között őrződnek, csak az oda látogatóknak hirdetik üzenetüket. A köztéri művei ellenben igazi jelek. Olyanok, amelyekre az emberek jártukban-keltükben vethetnek egy-egy pillantást. Ránéznek, ki ezért, ki azért. Legtöbben talán azért, hogy valamiféle erőt merítsen belőle, hogy megnyugodjon, ott van még!


Kétségtelen, hogy Hunyadi László valamennyi térszobra közül az Agyagfalvi Székely Nemzetgyűlés és az 1948-as emlékműve a legimpozánsabb. Erős hatású és megrendítő. 12 alakos, 5 m magas 1977 és 1980 között készült, de csak 1990-ben leplezték le, nem véletlenül! Ezen már feltűnnek a kemény, markáns, meg nem alkuvó figurák, a mindvégig kitartást hirdető arcok.


Jelentőségében kiemelkedő mű a legnagyobb székelynek állított emlék. Orbán Balázs világnak feszülő, világot ölelő romantikus szobra Székelyudvarhely főterére került. Talán ebben a 210 cm-es alkotásban érezhetjük meg legjobban, mennyire eggyé olvad a szobor és alkotója. Avatásakor egész Erdélyben ünneplőbe öltöztek a szívek.


Sajnos, ugyancsak fényképről szemlélhetjük Erdély őrt álló nagy püspökének, Márton Áronnak székelyudvarhelyi szobrát is.


Az előbbiek és még sok egyéb jelentős térszobra mellett Hunyadi László magyarságtudata két alakban csúcsosodott ki. Talán nem véletlenül Petőfiben és Szent István királyunkban. Szerencsére államalapító királyunkról készített egész alakos alkotása városunk kiemelkedő szobra. Naponta láthatjuk, ahogy elmegyünk mellette. Ha majd egyszer figyelő lélekkel közelítünk markáns alakjához, az is kiderül, milyennek is látta a művész azt az embert, aki az elmúlt évezred folyamán népünk, nemzetünk megmaradásának és keresztény európaiságunk eszményített szimbólumává lett.
És azután itt van a nemzet költője, a félegyháziak Petőfi Sándora, aki iránt születése óta rajongott Hunyadi László. Az évtizedek során ötször nyúlt a témához, először 18 évesen, de jól ismert az ún. Ispán-kúti emlékmű, Petőfi feltételezett halála helyén. A domborműve abból a talapzatból készült, melyen Köllő Miklós szobra állt Segesváron. Utoljára a félegyházi félalakos, kissé meditatív lelkületű költőt formálta meg. Elkötelezettségét jól mutatja, hogy oda merte állítani szobrát Köllő Miklós hallhatatlan alkotása mellé. Most már, több év távlatából érezzük, hogy műve kiállja az összehasonlítás óhatatlan szándékát.


Látható tehát, hogy ennek az emberközpontú, realista megközelítést felvállaló szobrásznak alapvető vonása az életszerűség, a vitalitás, a karakteres jelleg. Nagyon fontosnak tartja a felület megmunkálását és sokat ad arra, hogy a téma és a forma a legteljesebb összhangban legyen. Hunyadi László nem annyira alkotó, mint inkább Teremtő. Életenergiája elképesztő – s talán ennyiben hasonlít egykori tanára, Szevátiusz Jenő személyiségéhez. Nem véletlen, hogy elváltak útjaik, és Hunyadi László a fa helyett inkább a kő lelkét hívta elő.


Kiállítónk szellemiségének, művészetének lényege:
Konok és megingathatatlan hűsége a szülőföldhöz, az ősökhöz, hivatásához. Jel ő népének megmaradásához vezető útján. Ebben segíti rendíthetetlen hite és embersége. Művészetében a teremtő energiája mellett ott van végtelen alázata, de a kemény meg nem alkuvás is. Sok évtizedes művészetének lenyomatai egy sors szimfónia akkordjai kőbe, bronzba vésve.

A magyar kortárs szobrászat egyik legnagyobb egyéniségének kiállítása Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándor Városi Könyvtár kiállítótermében tekinthető meg.
 

Hozzászólások

1.Ujangválasz2012.02.21 15:06:03
karex szirent:Hat, kicsit tobb volt valoszinuleg, mert csinaltam egy-ket kacskaringot. Tenyleg nagy ez a varos! Meg messze is van kicsiket.

Új hozzászólás

Név: Ujang">E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.153306