Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Garas Dezső titka

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__9/i__22533 | Feltöltés időpontja: 2012. január 11. 13:02 | fn24
Nagyon-nagyon szerencsés ember, akinek kettő barátja van, nekem volt három is – mondta Garas Dezső 2009-ben a Zárórában. E barátok közül kettő – Törőcsik Mari és Sándor Pál – a szerda délutáni búcsúztatásán mond beszédet. (A harmadik barát, Schwajda György 2010-ben hunyt el.)

Szerda délután búcsúztatják a 77 évesen elhunyt Garas Dezsőt. A színészlegenda a Zárórában beszélt a halálról, a félelemről, és barátairól. Az egyik legendás barát pedig elárulta nekünk Garas titkát.

Garas Dezső utolsó mozifilmjét, a Noé bárkáját épp Sándor Pál rendezte, aki a 2007-es bemutató kapcsán elmondta, hogy számára is megfejthetetlen, mitől működött több évtizede a közös munkájuk. „Az arcától? A habitusától? Nyilván a képességeitől is. Fogalmam sincs, csak valahogy, ha eszembe jut egy film, a Dezső mindig bedugja a fejét a fantáziám ablakán, és azt mondja: itt vagyok…” És sokszor bedugta a fejét azon a bizonyos ablakon, hiszen az 1966-os Itt járt Mátyás király című filmjétől a Noé bárkájáig legalább 10 filmben dolgoztak együtt, többek között olyan klasszikusokban, mint a Régi idők focija, és a Ripacsok.

Sándor Pál szerint a nagy színészek nem is színészetből, hanem biológiából játsszák a szerepeiket. „Nem is igazán lehet egy Kállait, egy Törőcsiket vagy egy Garast instruálni. Az ember kitalál egy szerepet, ők megkapják, belebújnak annak bőrébe és akkor már náluk van a labda. Az igazán nagy színészek többet tudnak arról az emberről, akit játszanak, mint a rendező vagy az író, olyan dolgokat mutatnak meg belőle, ami papíron kitalálhatatlan.”

Garas szerint – ahogy azt Veiszer Alinda Záró Veiszer Alinda Záróra-kötetében olvashatjuk -  viszont a szakma titka, hogy „Időben jól kell beszélni, és jó hangokat kell kieregetni. Nincs több titok. Papp Laci mondta mindig, hogy nincs annál egyszerűbb dolog: mindig eggyel többet kell ütni!”

A 2009 őszén készült interjúban Garas azt is elárulta, hogy nagyon fél a haláltól, pontosabban a haldoklástól. „Nem szeretnék még átmenni, de tudom, hogy át kell. Én még szeretnék az unokámmal hülyéskedni, szaladgálni ” – mondta. Mint mondta, egy kívánsága volt, hogy legyen unokája. „Nekem ez a maximum. Van egy családom, nagyszerű. Van két gyerekem, remekek. Egyik fiú, másik lány. Egyik remekebb, mint a másik. Jelen pillanatban itt tartok. Bárki néz kívülről, azt mondja, megalkuvó öregember. Az! De miért ne? Valakinek ezt a szerepet is el kell játszani. Utolsó interjúját egyébként két héttel a halála előtt adta D. Tóth Krisztának, ahol éppen a Down-szindrómás unokájáról beszélt, aki bearanyozta az életét.

A Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában szerdán fél háromkor búcsúztatják. A művészt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, Törőcsik Mari színművész és Sándor Pál filmrendező búcsúztatja.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.179679