Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Felolvasás Wass Albert műveiből

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__9/i__22497 | Feltöltés időpontja: 2012. január 9. 07:26
15 órás felolvasást tartanak Kiskunfélegyházán is WASS ALBERT, és más klasszikus magyar írók, költők műveiből.

2012. február 24-én, pénteken 18-22 óráig,

szombaton 8-19 óráig

szerte a Kárpát-medencében, így Kiskunfélegyházán is.

 

Hozza el Ön is kedvenc részleteit,
és segítsen megidézni a magyar irodalom hagyatékát!

 

Helyszín:

Petőfi Sándor Városi Könyvtár (Hattyúház)
Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.

 

Érdeklődés, jelentkezés:

a könyvtárban: 76/461-429, 70/338-7317; psvk@psvk.hu,

vagy Gulyás László: 30/218-3275; vandormuzsikus@gmail.com

 

http://www.wassalbertfelolvasas.hu

http://www.psvk.hu/

Hozzászólások

1.Srealválasz2012.02.23 03:30:19
regenylapok [58] : Sajnos elegge eduvrullt a hangnem. :(De mivel sem Kundu, sem Louisbond nem hagyja magat, igy hagyom, felteve ha nem mennek egy szint ala.Ha valaki nem akarna visszavagni, hanem kerne az ot mocskolo kommment torleset termeszetesen megtennem neki.

Új hozzászólás

Név: Sreal">E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.185824