A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
A mandatv.hu oldalon elérhető MaNDA Tv első videóját archív felvételekből állították össze, látható például az első magyar science fiction-film, a Karády Katalin főszereplésével készült 1942-es Szíriusz, valamint archív híradók, reklámok is.
A műsorok között régi Cseh Tamás felvételek is megtekinthetők az énekes-dalszerző születésének évfordulója alkalmából. Horváth Iván irodalomtörténész pedig egy József Attila-kéziratot mutat be a most megjelent könyvéből. Emellett fenn van Jászai Mari egyetlen filmje a Tolonc 1914-ből. Az első adás műsorvezető-szerkesztője Szőcs Géza kulturális államtitkár.
Lesz 1932-es januári archív híradó, ötvenes évekbeli tudósítás az Ózdi vasmű sztahanovistáiról, film Erkel Ferenc egykori lakásáról, és a Himnusz cigány fordításáról. Elkészült a mandarchiv.hu is, ami a MaNDA központi felülete lesz. Játékfilmkereső is van a digitális archívum oldalán, itt kereshetővé válik a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiája is. Március 14-én például indul a digitális történelemóra.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
Vagyonokért kelt el az első Batman-képregény
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Új hozzászólás