Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Az idén elmarad a rockfesztivál

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__9/i__22523 | Feltöltés időpontja: 2012. január 10. 09:45 | mmonline
Az idén nem rendezik meg a Metalfest Open Air Festival budapesti rendezvényét; a szervezők tájékoztatása szerint a kemény zenék fesztiválját a gazdasági helyzet, a hazai közönség korlátozott anyagi lehetőségei és a kedvezőtlen adózási körülmények miatt nem tudják megrendezni 2012 nyarán a Csillebérci Ifjúsági Táborban.

A Hammer Concerts és a nemzetközi sorozatot koordináló Rock The Nation rengeteg energiát, időt és pénzt fektetett abba, hogy a Metalfest hazai megrendezésével Magyarországon is megvalósuljon egy külföldi fellépőkre építő, évente sorra kerülő metálfesztivál. Úgy látjuk azonban, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a magyar fesztivállátogatók anyagi lehetőségei roppant szűkösek – fogalmaztak a szervezők közleményükben.

A Metalfestet eddig kétszer rendezték meg Csillebércen. Tavaly júniusban mintegy tízezer metálrajongó előtt tizenkilenc országból összesen 65 zenekar lépett fel, koncertet adott mások mellett a német Kreator, a brit Cradle of Firth és a Saxon, a svéd Arch Enemy és a Sabaton, a francia Alcest, az ír Primordial, a finn Wintersun és a kanadai Kataklysm.

A szervezők most azt írták, hogy bár az idén bővül azon országok sora, ahol megtartják a Metalfestet – Ausztria, Németország, Svájc és Csehország mellett Olaszország, Lengyelország és Horvátország is csatlakozik –, a csillebérci rendezvény megrendezésének feltételei nem adottak 2012-ben – tudta meg a hir6.hu.

A 2011-es csillebérci fesztivállal kapcsolatban szinte csak pozitív visszajelzések érkeztek mind a fellépők, mind a rendezvény látogatói részéről. A magyar Metalfest megbízható partnere volt a nemzetközi ügynökségeknek, a hazai beszállítóknak és szponzoroknak, ám a jelen viszonyok közepette sajnos nem bizonyult életképesnek – tették hozzá a szervezők.

Kifejtették, hogy 2011-ben a csehországi Metalfest a csillebércihez közel azonos programmal jóval több látogatót vonzott. "Míg az anyagi terhek, a zenekari gázsik, a technikai költségek nagyjából azonosak mindkét országban, a gazdasági körülmények, különös tekintettel az adóterhekre Magyarországon lényegesen kedvezőtlenebbek, mint bárhol a környező országokban, és ez a helyzet 2012-ben tovább súlyosbodik, elég az áfa-emelésre gondolni" – írta a szervező Hammer Concerts.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.173272