Színvonalas kiállítással, tárogató hangversennyel, emléküléssel tiszteleg Kecskemét a száz esztendeje elhunyt Kada Elek polgármester emléke előtt.
A Kecskeméti Főiskola GAMF Karán európai versenyeken is sikeres repülő-, hajó-, autó- és vasúti modelleket tekinthetnek meg az érdeklődők.
Magyarországon ritkák a komolyabb pusztítással járó földrengések, a magyar mentőkutyák világviszonylatban mégis a legjobbak közé tartoznak. Külföldre ma már ritkán jutnak el, de itthon évente több tucat bevetésen vesznek részt, és a nemzetközi versenyeken is kiválóan teljesítenek.
Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a parlament elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár kedden, Kecskeméten.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata hagyományteremtő céllal meghirdette az I. Országos Szemétszedési Akciót,
Petr Necas bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről.
2013. június 16-án rendezték meg Hódmezővásárhelyen az I. Gyarmati kupa úszóversenyt, ahol 28 egyesület 404 versenyzője összesen 1345 alkalommal állt rajthoz.
Liptai Claudia neve jól cseng a szakmában, nők ezrei kíváncsiak a sztár mindennapi életére, szokásaira. A színész-műsorvezető erre alapozná márkanevét.
Buff Greebe, a társaság Duna-régiójáért felelős igazgatója azt mondta, hogy most Magyarország a legfőbb olyan hely, ahol előfordul az ilyen típusú áfacsalás – írja a portfolio.hu a Reuters-re és a portfolio.hu-ra hivatkozva. Az ösztönzés jelentős az adócsalóknak, ezért az élelmiszeriparnak a kormánnyal közösen kellene harcolnia ez ellen.
A cikkben emlékeztetnek, hogy az idei évtől a 27 százalékra emelt legfelső magyar áfakulcs a legmagasabb az egész Európai Unióban, ami az illegális kereskedelmet Magyarországon rendkívül nyereségessé teszi
A Bunge társaság szerint kevés közvetlen bizonyíték van arra, hogy ténylegesen kik állnak az áfacsalás mögött. Az ellenőrök azt modják: általános módszer az, hogy egy adott vállalkozás másik uniós tagállamból importál az importáfa megfizetése nélkül, majd ezt különböző közvetítő cégeken keresztül értékesíti a kereskedőknek, már áfával együtt, és az így keletkező különbözetet zsebre vágja – olvasható a portfolio.hu beszámolójában.
Aszalós Andrea, a NAV bűnügyi sajtóiroda sajtófelelőse a Reuters hírügynökségnek kifejtette: a vizsgálatok egyre hatékonyabban derítik ki, kik állnak az érintett cégek mögött. "Ahogyan a rendszerünk sorra leplezi le a kockázatos vállalatokat, az adóhatóság pénzügyi nyomozói úgy válnak egyre hatásosabbá".
A hírügynökség cikkében arról is beszámolnak, hogy az amerikai Bunge összeállt egy magyar agrárcéggel, a Bonafarmmal, hogy felhívja a figyelmet az áfacsalás méretére.
"Ez nem egy új jelenség, az áfa kivetése óta jelen van" - nyilatkozta a hírügynökségnek Csányi Sándor, a Bonafarm tulajdonosa, aki egyúttal az OTP Bank vezére is. Hozzátette, hogy minél nagyobb az eltérés a magyar áfakulcs és a környező országok áfakulcsa között, annál nagyobb a késztetés a csalók számára.
A magyar adóhatóságtól a Reutersnek elmondták, hogy számos nyomozást indítottak és az előző évben 375 millió eurónyi adócsalást derítettek fel, melynek legnagyobb része az áfát érinti.
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
Róna Kincse lett a félegyházi gyógyfürdő
Múzeumok éjszakája - öt helyszínen
Egymilliárd forintos beruházás, 50 új munkahely Kiskunfélegyházán
8 hozzászólás
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
5 hozzászólás
3 hozzászólás
1 hozzászólás
2 hozzászólás
4 hozzászólás
Vállalkozói hitelről esik szó a KGME következő rendezvényén
11 hozzászólás
Hozzászólások
http://mno.hu/belfold/folenyesen-vezet-a-fidesz-messze-kullog-az-mszp-1083975
Igazad volt! Ez tényleg a garai!
Új hozzászólás