A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
Köztudott, hogy a szivárványnak elengedhetetlen része a pára, vagyis a víz. Pontos fizikai magyarázatokba most nem fogok belemenni, legyen elég annyi, hogy eső közben, vagy utána figyelhető meg ez a csodás természeti jelenség. Az égen. Most azonban megmutatjuk milyen az, amikor a szivárvány szinte összes színét egy folyóban vehetjük szemügyre.
Most persze nem pont arra gondolok, hogy a nevében kék Duna valójában néha barna, olykor pedig sötétbarna, esetleg kicsit zöldesebb.
A világ legcsodásabb folyójáról van most szó, a Kolumbiában található Cano Cristalesről. A Dél-Amerika északi határán fekvő ország Meta tartományában lévő La Macarena National and Ecological Reserve Park legcsodásabb látványossága ez a folyó. A száraz és esős évszak közötti időszakban (szeptember és november között), megfelelő hőmérséklet és ideális vízállás mellett, a folyóban életre kelő algák és moszatok a szivárvány szinte összes színében pompáznak így festik át az amúgy kristálytiszta vizet.
A paradicsomba vezető folyó, az ötszínű folyó, a szivárványfolyó - és sorolhatnánk a még a különbnél különb neveit e vízfolyásnak – Kolumbia közepén, annak is egyik legeldugottabb részén, La Macarena mellett található - a száz kilométer hosszan tekergő Cano Cristales - említett folyószakasza, melyhez szerencsére semmilyen autóút nem vezet. Az csak gyalogosan, vagy ló-, szamár-, esetleg öszvérháton közelíthető meg, sőt a kolumbiai természeti parkok vezetőinek döntése értelmében még a napi látogatók számát is korlátozták.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
Vagyonokért kelt el az első Batman-képregény
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Új hozzászólás