Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Pénz nélkül maradhatnak a magyar színészek? Drámai helyzet

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__27/i__22724 | Feltöltés időpontja: 2012. január 27. 11:09 | hir24
Színházi berkekben azt beszélik, hogy a prózai színészeknek jelentősen megcsappant a bevétele és felkérése az utóbbi időben. A zenés, illetve könnyebb darabokat játszó teátrumok helyzete állítólag valamivel jobb.

Az utóbbi években stagnál vagy inkább csökken a magyar művészek gázsija – mondja Xantus Barbara, aki csakis a tapasztalataira épít. A színésznő hozzátette, nem szeretne panaszkodni, hiszen tisztában van azzal, hogy a magyar művészvilágban senki nincs jobb helyzetben, mint ő. Barbara ráadásul hosszú ideje szabadúszóként dolgozik, ami még bizonytalanabbá teszi a helyzetét, hiszen bevételei nem fixek. Persze a magyar színészek többsége hasonló helyzetben van, a napokban Gregor Bernadett szintén félelmeiről beszélt a Hír24-nek

Az általunk megkérdezett művészek azt is elmondták, bizony hátrányosan érinti őket, hogy az X-Faktor, illetve a Megasztár ontja magából az újabbnál újabb tehetségeket. Míg tapasztalt színészeket kitesznek a teátrumokból, addig a friss felfedezettek főszerepeket kapnak - mint például Muri Enikő.

"Természetesen érthető, hiszen az ő nevükkel jobban be lehet csábítani a nézőket a színházba, és több jegyet lehet eladni. Ez kőkemény üzlet. Amíg pörögnek, addig kiveszik belőlük a pénzt, aztán majd valószínűleg őket is dobják, ahogyan minket” – mondta a neve elhallgatását kérő, ismert magyar színész.

Xantus Barbara is hasonlókat tapasztal. Mint mondja, maga is észrevette már, hogy amikor ismétlik a Família Kft. című sorozatot, akkor őt és Csonka Andrást is több helyre hívják fellépni, mint egyébként. Ez a televíziózás előnye. Barbara szerint az utóbbi 6-8 évben több mint felére csökkent a színészek átlagos jövedelme. Nem véletlen, hogy a művészek többsége megpróbál több lábon állni, sokan civil vállalkozással igyekeznek fenntartani a korábbi életszínvonalukat. Ezek aztán vagy bejönnek, vagy sem. Barbara több olyan színészt is ismer, aki olyan nehéz anyagi helyzetbe került, hogy emiatt el kellett hagynia a pályát, amire egyébként az életét tette fel.

Az utóbbi időben a Hír24 számos olyan elismer művésszel beszélgetett, akik szintén nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Erről panaszkodott többek között Csala Zsuzsa, Pécsi Ildikó, de Bajor Imre is. És nyilván ez csak a jéghegy csúcsa.

Kende-Hofherr Krisztina, a  TMC Management tulajdonosa is azt tapasztalja, hogy nem könnyű  a művészek helyzete, gázsijuk valóban csökken, azaz egy adott összegért sokkal többet kell dolgozniuk, mint néhány évvel ezelőtt. Bár ők menedzselik és közvetítik ki Magyarország legtöbb úgynevezett A-kategóriás hírességét, még nekik is vannak rossz tapasztalataik. Az ügyvezető elmondta, szabott árakkal dolgoznak, de azt veszik észre, a megrendelők egyre többször próbálnak alkudozni, vagy az ügynökséget kikerülve, direktben igyekeznek elérni a művészt, mert abban bíznak, úgy olcsóbb lesz.

A cél az, hogy minden érintett fél számára kedvező megállapodás szülessen, de bizonyos szint alá már nem mennek, ekkor más, kevésbé ismert vagy népszerű előadót kell választani. Krisztina azt sem titkolta, hogy például a karácsonyi rendezvényeken való fellépések száma drasztikusan csökkent, tekintettel arra, hogy a hasonló típusú rendezvények azok, amelyekkel egy vállalat látványos költségcsökkentéseket érhet el - ami nyilván az általános gazdasági helyzettel van összefüggésben. A szakember biztos abban, hogy egy bizonyos ismertségen és elismertségen túl, nem függ össze a gazdasági helyzet romlása azzal, hogy kinek mennyi a felkérése. A televíziós jelenlét is sokat számít. Náluk jelenleg a legkeresettebb hírességek között van Gianni, Hajós András, Szulák Andrea, Rákóczi Feri és Tilla is.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.161572