A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
A jelek szerint a jelenlegi állami vizsgáztatási rendszer "kiszárítására" törekednek az illetékesek, hogy előkészítsék az átszervezést, amely révén külsős cégek vizsgáztatnának a jövőben.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
Most, hogy nyakunkon az ünnep és már mindenki lázasan készülődik – igen, még azok is, akik általában az utolsó pillanatra hagyják még az ajándékvásárlást is -, ideje néhány szót ejteni a hagyományokról. Vagyis arról, hogy tulajdonképpen mit is ünneplünk karácsonykor, és miről szól ez az ünnep.
Azt hihetnénk, hogy ma már talán nincs is olyan, aki ilyen-olyan formában ne hallott volna Jézus születésének történetéről, a három királyokról és a csillagról, ami elvezette őket Betlehembe. Nos, egy frissen készült brit felmérés eredménye teljesen mást mutat. Igaz, hogy a megkérdezett alanyok nagyon fiatalok (mindössze 5-7 évesek), a válaszaikat vizsgálva mégis arra kellett rádöbbenniük a szakembereknek, hogy sokkal többet kellene foglalkoznunk a hagyományokkal és azok felelevenítésével.
Kiderült ugyanis, hogy a legtöbb brit első osztályos például egyáltalán nem tudja, mit ünneplünk karácsonykor. Azok közül, akik legalább azzal tisztában vannak, hogy ilyenkor tulajdonképpen egy születésnapot ünnepel a világ, 24% úgy tudja, a brit X-factor gurujáét, Simon Cowellét. A felmérést készítő woolworth.co.uk szakértői megdöbbentek azon is, hogy az első osztályosok nem tudnak semmit Jézus születési helyéről, Betlehemről és a három királyokról sem. Azok között, akiknek ennek ellenére mégis volt valami fogalma, 30% úgy tudja, a bölcsek a Facebookon értesültek az örömhírről.
A szakértők szerint mindez figyelmeztetés: egy jel arra, hogy egymás között, családi körben többet kellene beszélgetnünk az ünnepeinkről is.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
Vagyonokért kelt el az első Batman-képregény
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Új hozzászólás