A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
A jelek szerint a jelenlegi állami vizsgáztatási rendszer "kiszárítására" törekednek az illetékesek, hogy előkészítsék az átszervezést, amely révén külsős cégek vizsgáztatnának a jövőben.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
Aki rosszul lát, vagy otthon felejtette szemüvegét, az a vásárlás során nehézségekbe ütközhet. Az összetevők és a csomagoláson található egyéb információk betűi gyakran olyan kicsik, hogy még szabad szemmel is nehezen olvashatóak. Azért hogy a dm minden vásárlójának biztosítani tudja a termékeken szereplő leírások pontos elolvasását, a vállalat olvasónagyítóval szerelteti fel a bevásárlókocsikat. Február elejére minden bevásárlókocsival rendelkező üzletükben megtalálható lesz az újdonság, ezzel megkönnyítve a termékről való információszerzést.
Tanulmányok szerint a vásárlók egyre tudatosabban vásárolnak, egyre jobban odafigyelnek az összetevőkre, szeretnék tudni, hogy pontosan mit rejt a csomagolás. Különösen az ételallergiások és a laktóz-érzékenyek számára fontosak az „apróbetűk”.
„Folyamatosan új lehetőségek után kutatva szolgáljuk ki vásárlóink igényeit annak érdekében, hogy minél kellemesebben és hasznosabban teljen a nálunk eltöltött idő. A versenytársakhoz képest olyan többletértéket tudunk nyújtani, ami jelenleg egyedülálló a piacon. Mindig meglepjük és elkápráztatjuk vásárlóinkat.” – Mondta Kanyó Roland a dm PR menedzsere a drogéria vásárlóorientált nézetével kapcsolatosan.
Az új olvasólencse mellett több szolgáltatást is nyújt a drogérialánc: a szakmailag felkészült eladók, a tanácsadás, az ajándékok ingyenes becsomagolása, segítségnyújtás a kasszánál – a megvásárolt termékek azonnali bepakolása, a visszaváltási és pénz-visszafizetési garancia, a folyamatosan megújuló active beauty törzsvásárlói ajánlatok. Ezt kiegészíti a jól ismert „tartósan alacsony ár” koncepció, ami négy hónapon keresztül garantálja, hogy a dm ugyanazon a kedvezményes áron kínálja az akcióban résztvevő termékeket.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
Vagyonokért kelt el az első Batman-képregény
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Új hozzászólás