A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
A jelek szerint a jelenlegi állami vizsgáztatási rendszer "kiszárítására" törekednek az illetékesek, hogy előkészítsék az átszervezést, amely révén külsős cégek vizsgáztatnának a jövőben.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

„Csólyospálos Községért” elnevezéssel kitüntető címet alapított az Önkormányzat Képviselő-testülete a március 26-án megtartott ülésén.

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgári Védelmi Főfelügyelősége a hivatásos és az önkormányzati tűzoltóparancsnokságokkal, az önkéntesekkel, az önkormányzatokkal, a közterület felügyelőkkel, a városgondnokság valamint a vízügyi szervek munkatársaival együttműködve megyénk 119 településén ellenőrzi a belterületi vízelvezető rendszereket.

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) és a Lakitelek Népfőiskola vezetői csütörtökön megállapodtak, hogy Lakitelek lesz a lovas tagozat központja.

Május 15-én, kedden hirdették ki a Kiskun Múzeumban az idei, nyolcadik helytörténeti vetélkedő eredményét. Valamennyi résztvevő csapat emléklapot kapott, a dobogósok pedig hétvégén, a Városalapítók Napján a város első emberétől vehetik át jutalomkönyvüket és a legjobbaknak járó oklevelet. Az első hat csapat egyébként idén is egy budapesti kirándulás élményével lesz gazdagabb.

Gőgös Zoltán, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke tartott agrárfórumot május 16-án, szerdán, Kiskunfélegyházán, a Nagyszőlő úti Gazdakör épületében. A szocialista politikus a rendezvény előtt ugyanebben a témában sajtó jelenlévő képviselőit tájékoztatta.

– A technikai civilizáció révén az ember elidegenedett eredeti életkörülményeitől: nem tudja mit kell kezdeni egy nagyapával, hogyan kell megközelíteni egy állatot, mi a jelentősége annak az életében. Pedig a magyar lovas nemzet, évszázadokon keresztül együtt élt a lovával.

Lakossági távhő fórumra várták az érdeklődőket május 16-án, szerdán délután, a kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskolába. Göblyös Béla, a Dunaújvárosi Hőszolgáltató Kft. ügyvezetője egyebek mellett a fűtési idény tapasztalatairól, a hődíj elszámolások alakulásáról és a távhő felújításokról tájékoztatta a megjelent fogyasztókat.

Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal
Gazdasági Iroda – Városüzemeltetési Csoportja felhívja a kiskunfélegyházi autósok, gépjárművezetők, illetve Kiskunfélegyházán május 15-22. között közlekedő gépjárművezetők figyelmét az alábbi útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra és tisztelettel kérik, hogy azokat szíveskedjenek figyelembe venni és annak megfelelően közlekedni, illetve megválasztani az útvonalukat.

Adóbevallásuk komplett elkészítését kérték elsősorban a keddi kihelyezett ügyfélszolgálatot felkereső félegyháziak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaitól.

„Erős a gyanú, hogy nem volt tisztességes az eljárás, azaz előre eldöntött volt, hogy ki kapja meg a munkát” – mondta Kollár László önkormányzati képviselő május 15-én, kedden, azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom kiskunfélegyházi szervezete feljelentést tett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon az önkormányzat és a Bácskomplex S.R. Kft. között múlt év végén létrejött megbízási szerződés kapcsán.

A Nyeregszemle szervezői véglegesítették a hétvégi rendezvényre érkező lovasok listáját: a regisztráció alapján több mint 440 lovas lesz ott hátasával. Vannak köztük fellépők, hobbilovasok és fogatosok is.

"Így húzza le Félegyházát a fideszes polgármester" címmel újabb cikket közölt a hivatali Skoda Octavia eltűnt menetlevelei kapcsán indult nyomozás hátteréről, és az ügy legújabb fejleményeiről az atv.hu.

A kiskunfélegyházi művelődési házban tartotta éves közgyűlését a Nyugdíjas Klubok Egyesülete. A napirendi pontok között a 2011 év munkájának megvitatása és az egyesület elnökségének újraválasztása is szerepelt. Az értékelő beszédek közül több elismerő hangon szólt a nyugdíjasok tavalyi - a szűkös anyagi támogatást példamutatóan beosztó - munkájáról.

Baján, az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központban pénteken szintén 10 és 18 órak között, szombaton pedig 10 és 13 óra között állnak az adóhatóság munkatársai az adózók rendelkezésére.

A hétvégi Nyeregszemle rendezvény ideje alatt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark mindenkori jegyárai érvényesek, azonban azok, akik kifejezetten a rendezvényre érkeznek és előzetesen regisztrálnak, kedvezményes jegyet válthatnak. Regisztrálni a Nyeregszemle honlapján lehet.

Őrizetbe került egy 33 éves kecskeméti férfi, mert az eljárás során beszerzett adatok szerint azzal gyanúsítható, hogy május 9-re virradóra
egy kecskeméti ingatlan záratlan melléképületéből 60 kg sertéshúst és egy női kerékpárt lopott el. A lopásával 100 ezer forintos kárt okozott
a sértettnek - tájékoztatta a Kis-kunságot dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az 1956 utáni megtorlások során kivégzett emberek már nem tudják megvédeni az igazukat, ez azoknak a feladata, akik életben maradtak - mondta Wittner Mária, az 1956-os forradalomban való részvételéért halálra ítélt forradalmár, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Lakiteleken.

Immár XIII. alkalommal rendezik meg Kiskunfélegyházán a Városalapítók Napját. A szerdán Szűts Tamás szobrászművész kiállításának megnyitásával kezdődő rendezvénysorozat ezúttal is számos tartalmas programmal várja az érdeklődőket.

Wittner Mária '56-os halálraítélt Hóhér vigyázz! című portréfilmjét mutatják be május 13-án, vasárnap 9 órától a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey Házában.

Két nappal a vasárnapi bajnoki mérkőzésüket követően, május 8-án este újra pályára léptek a Mókusok. A félegyházi csapat az alsó házi rájátszás többszörösen elhalasztott 1. fordulóját pótolta a Szegedi AK Boszorkányok ellen, akikkel legutóbb nagy csatában 5-5-ös döntetlent értek el Osztopáni Mihály tanítványai.

Egyfajta összekötő kapocs, közös élményforrás, a generációk közötti párbeszéd megnyilvánulása a Békenap, amelyet évek óta nagy érdeklődés mellett rendeznek meg Kiskunfélegyházán. Nem volt ez másként az idén sem. Május 11-én, pénteken idősek és fiatalok egymásra figyeltek. Mindannyian azt szeretnék, hogy kitartson ez a figyelem a rendezvények után, a mindennapokban is.

Dr. Szilassi Péter, a Szegedi Tudományegyetem docense tartott beszámolót a könyvtárban tegnap délután etiópiai utazásáról, túráiról. Az előadást az etiópiai út során elhunyt barátainak, Fábián Tamásnak és Dr. Szabad Gábornak szentelte.

A nyárfaerdő aljnövényzete égett péntek délután Kiskunfélegyháza-Selymesen - tájékoztatta a Kis-kunságot Kovács Andrea megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A budapesti székhelyű TITOK Oktatásszervező Bt. 2012-ben is megrendezte a LONDON BRIDGE elnevezésű angol nyelvi országos versenyét.

Hétvégén jelentősen lehűl a levegő, sokfelé esőre és erős szélre kell számítani.

A napokban megkezdődött Kecskeméten, a jelentős uniós támogatással megvalósuló „Rákóczi út – Vasútkert revitalizációja” projekt keretében, a három Rákóczi úti üzlet felújítása. A Kik-For Kft. - mint konzorciumi partner – a tulajdonában lévő 18., 20. és 26. szám alatti üzletek rekonstrukcióját tűzte ki célul, amelyhez az uniós támogatás 62.858.334 forint, a társaság által biztosított önrész pedig 64.980.458 forint.

Idén május 24 és 26 között, A hit lendületet ad! mottóval rendezik meg Petőfiszállás-Szentkúton a Pünkösdi Ifjúsági Találkozót, ami évek óta több száz fiatalnak nyújt izgalmas és tartalmas élményt. A rendezvény vendége lesz a fiatalok körében gördeszkás papként ismert, népszerű Lendvai Zoltán atya is.

Több mint 10 fokkal csökken a hőmérséklet, a hidegfront várhatóan szombat délután éri el az országot.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága, az OBI áruház és a Kiskun Autósiskola szervezésében május 12-én 10 és 17 óra között közlekedésbiztonsági családi napot tart Kecskeméten, az OBI Áruház parkolójában.

A nagy sikerre való tekintettel 2012-ben, május 18-20. között ismét megrendezésre kerül Ópusztaszeren a Nyeregszemle Kárpát-medencei Lovas Hagyományőrző Találkozó és Ismeretszerző Fesztivál, melyre tavaly több mint 270 lovas érkezett lóháton.

Ismét az országos sajtó érdeklődésének középpontjába került Kiskunfélegyháza, és újfent negatív előjellel. Ezúttal a Központ Nyomozó Főügyészség hétfői házkutatásáról szólnak a hírek, amiről elsőként a kiskunfélegyházi televízió adott hírt honlapján, majd a térség szinte valamennyi sajtóorgánuma foglalkozott az üggyel.

Május 11-én, pénteken 16 órától a Petőfi Rendezvény- és Faluházban rendezik meg a Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény faluházának és iskolájának munkatársai és diákjai tavaszköszöntő ünnepi műsorukat.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén ismét két ütemben végzi a lomtalanítást Kecskeméten a Városgazdasági Kft.

Baján, a városháza dísztermében tartotta ünnepi állománygyűlését, a megalakulásának 100 éves évfordulóját ünneplő Hivatásos Tűzoltóság, 2012. május 2-án.

Lakossági távhő fórumra várják az érdeklődőket Kiskunfélegyházán május 16-án, szerdán 17 órától, a Darvas József Általános Iskolába.

Három aranyérmet és tizennégy ezüstérmet kaptak a 2011-es magyar rozék a cannes-i Mondial du Rosé világversenyen. A tizennégy érmet szerzett magyar borból tizenegy a szekszárdi, illetve kunsági borvidékről származik.

Ismét általános tűzgyújtási tilalom van Bács-Kiskun megyében. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságahatározata értelmében tilos a tűzgyújtás még a kijelölt tűzrakó helyeken is, továbbá a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is.

Lázár János tartott előadást május 5-én, szombaton, a Lakiteleki Népfőiskolán, a Balázs Ferenc Kollégium hetedik foglalkozásán. A FIDESZ frakcióvezetője a kormány elmúlt két évét eredményesnek értékelte, a következő időszak legfontosabb feladatai közül pedig kiemelte a 20-30-as generáció vonzó jövőképének megteremtését.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
Vagyonokért kelt el az első Batman-képregény
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás

