A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
A jelek szerint a jelenlegi állami vizsgáztatási rendszer "kiszárítására" törekednek az illetékesek, hogy előkészítsék az átszervezést, amely révén külsős cégek vizsgáztatnának a jövőben.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

A hétvégén, május 19-én és 20-án rendezik meg Kecskemét történelmi főterén a helyi értékek első ünnepét, a Garabó című rendezvényt. A szervezők szándéka szerint a századelő piaci hangulatát felidézve a térség gazdái, kézművesei, és az őket egyre szélesebb körben befogadó közösségek, szervezetek ismerkedhetnek össze ez alkalommal a vásárlókkal, fogyasztókkal.

Miért? címmel dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos tart előadást a drogokról, a drogfogyasztásról, a miértekről június 12-én, kedden 17 órától, a Szakmaközi Művelődési Házban.

Balti országok a függetlenség útján címmel közös konferenciát szervez május 17-én, csütörtökön a Kelet- és Közé-európai Kutató Központ és a Nyíregyházi Főiskola.

Horthy Miklós életnagyságú szobrát avatják Kerekiben május 13-án, vasárnap 11 órakor.

A Királyutca-Designutca Klaszter közleménye szerint elmarad a most hétvégére tervezett,
Madách téri Királyi Vásár!

Május 23-án, szerdán 15.30-kor a kunszállási Petőfi Rendezvény- és Faluházban várja vendégeit az irodalmi kávéház.

Etiópiai barangolások címmel a dr. Szilassi Péter főiskolai docens tart élménybeszámolót Kiskunfélegyházán, a földrajzi szabadegyetem következő előadásán.

Dr. Horváth István orvos,biológus professzor korunk népbetegségéről tart ingyenes előadást az Atilla Király Népfőiskola szervezésében május 24-én, 18 órától, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Házban.

Május 16-án, szerdán 18 órai kezdettel tart előadást Zsolnai Gábor hagyományőrző vitéz Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központban.

Csurka István Emlékest címmel rendez konferenciát a Nemzeti Fórum - Kölcsey Kör május 23-án, szerdán 18 órától, a Polgárok Házában.

Folytatódik a Kiskun Múzeum „Egy gyűjtemény – egy múzeumőr” című sorozata.

Az előzetesen meghirdetettel szemben, a május 12-13-án megrendezésre kerülő Királyi Vásár helyszíne nem a Király utca, hanem aMadách tér lesz.

A Parázs Pasztorális Központ meghívására Anyák napján, 2012. május 6-án vasárnap 9.45-kor az Olgyay Hangok Családi Zenekar és a Családotthon Alapítvány közös előadásában bensőséges gondolatokat hallhatunk egy 16 gyermekes család mindennapi életéről, valamint több perspektívából kiindulva a magyarországi családok nehézségeiről, és a problémák lehetséges megoldásairól a svájci családsegítő módszerek magyarországi adaptálásával.

Május 12-én, szombaton tartják Petőfiszálláson a hagyományos család napi rendezvényt,amelyre mindenkit szeretettel várnak.

A Kun Összefogás Konzorcium május 4-én tartja a negyedik „Kun Önkormányzatok Napja, Jász-Kun Emléknap” című rendezvényét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Nyílt napon fogadja az óvodás és iskolás csoportokat a kiskunfélegyházi tűzoltóság.

A Földgömb Atacama Expedíció 2012 januárjában elindította a Földön legmagasabban zajló örökfagyváltozás-méréssorozatot. Mindezt a legmagasabb földi vulkánon, a Száraz-Andokban emelkedő Ojos del Saladón.

A Cser Kiadó gondozásában megjelent Régi magyar mintakincs című könyvet mutatják be május 3-án, csütörtökön, a kiskunfélegyházi városi könyvtárban.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája közös szervezésében az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lesz Európa-nap a Millenárison és az Európa Pontban.

Balesetmegelőző baráti találkozó, istentisztelet és motoros véradás várja április 30-án, hétfőn az érdeklődőket Soltvadkerten, a központi parkolónál.

Purevjav Batmayagmar mongol festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás április 27-én, pénteken, a félegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központban.

A 2008 óta megrendezésre kerülő májusi rendezvénysorozat idén több mint 60 programot kínál Budapest legkülönbözőbb helyein. A civileket, a városért tenni akaró és szerető szervezeteket, szakembereket, művészeti társulatokat tömörítő urbanisztikai majális szervezői hisznek abban, hogy Budapest nem elsősorban házak összessége, nem csupán épített környezet.

Április 26-án, csütörtökön 18 órától Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, és Tőkéczki László történész előadására várja az érdeklődőket a Polgárok Háza Népfőiskola

A Nemzeti Fórum Egyesület sajnálattal értesíti a Polgárok Háza látogatóit, hogy az április 25-én, szerdára meghirdetett Kölcsey Kör Kurultáj est Ősök napja című előadása elmarad.

Kalotás Zsolt: a „Kiskunsági Nemzeti Park – A víz és szél formálta táj” című kötetét mutatják be április 27-én, pénteken 16 órától a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár Helytörténeti gyűjteményében.

Április 25-én, 16 óra 30 perctől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélkapunyitásról, az elektronikus adóbevallás benyújtásáról, valamint az egyéb elektronikus szolgáltatásairól szóló előadását hallgathatják meg az érdeklődők a kecskeméti Katona József Könyvtárban.

Bors Ildikó veszprémi festőművész kiállítása lesz április 27-én, kedden 17 órakor, a Hattyúházban.

Nepomuki Szent János, a halászok és a „vízenjárók” védőszentjének napján április 28-án (szombaton) halásznapi programokkal várja a látogatókat az Ópusztaszeri Emlékpark. Idén is megrendezésre kerül a záportározónál az elmaradhatatlan és hagyományos horgászverseny, bemutatásra kerülnek a régi halászati eszközök és a halfeldolgozás különböző módjai is.

Díjtalanul tekinthetik meg a Kiskun Múzeum állandó és időszaki kiállításait a mai diáknapon a tanulók és hozzátartozóik.

Idén a Kelet-Mecsek erdeiben megbúvó egykori hutafalu lesz a fő helyszíne az V. Üveges Hétvége a Zengővidéken című rendezvénynek április 28-30-án.

Az Add Magad Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Kecskeméti Csoportjának Ifjúsági Csoportja tavaszi takarítást tart Kecskemét városrehabilitációs övezetében: a Szultán utca, Zsinór utca, Mezei utca, Zöldfa utca négyszögében április 20-án, péntek délután. A fiatalokat Dr. Pusztainé Podmaniczky Erzsébet vezeti, aki a Szuverén Máltai Lovagrend Kancellárja.

Kalotás Zsolt: a „Kiskunsági Nemzeti Park – A víz és szél formálta táj” című könyvének bemutatója lesz április 27-én, pénteken délután, a Katona József Megyei Könyvtárban.

Május 11-én a nagyközönség is kipróbálhatja az Orient Expressz 100 éves étkezőkocsiját a Budapest-Gödöllő útvonalon közlekedő Gyertyafény Expresszen.

Purevjav Batmayagmar mongol festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás április 27-én, pénteken, a félegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központban.

Szombaton családi nappal, április 25-én, szerdán két fiatal félegyházi kutató bemutatkozásával várja a látogatókat a Kiskun Múzeum.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
Vagyonokért kelt el az első Batman-képregény
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás

