A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
A jelek szerint a jelenlegi állami vizsgáztatási rendszer "kiszárítására" törekednek az illetékesek, hogy előkészítsék az átszervezést, amely révén külsős cégek vizsgáztatnának a jövőben.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
Zene: Solt Fivérek.
Vacsora: Svédasztal (baromfiból és marhahúsból készült ételek, hideg sültek, meleg ételek, saláták, hal és sajttálak, gyümölcsök, sütemény, stb.) Vacsora előtt aperitif, éjfélkor pezsgő.
Hajnali falatok: lencsefőzelék, füstölt csülök, roppanós virsli.
Program:
18.00 Vendégfogadás
18.45 Köszöntő
19.00 Vacsora
21.00 Rokker Zsoltti műsora
24.00 Himnusz
01.00 Tűzijáték
03.00 Tombolasorsolás ( Fődíj egy 100 kg-os szilveszteri „malac” és egy kétszemélyes, 4 napos olaszországi kirándulás)
Jegyek ( 6900 Ft/fő ) elővételben december 28-ig válthatók Csólyospáloson az élelmiszerboltokban illetve az önkormányzat hivatalában.
A rendezvény bevételét a szervezők a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület javára ajánlják fel. Amennyiben ezzel egyetért, tombolatárgy felajánlásával tudja segíteni a közös munkát.
Az est háziasszonya: Lajkó Krisztina.
Információ: Á. Fúrús János 06 30/285-0046
A „Szeretem Csólyospálost Mozgalom” tavaly ötödik alkalommal rendezte meg szilveszteri jótékonysági bálját. Több mint háromszázan búcsúztak az óévtől illetve köszöntötték az új esztendőt a Közösségi Házban. A szervezők a félmillió forintot meghaladó bevételt a helyi óvoda javára ajánlották fel. A pénz döntő többségét a nyáron felhasználtuk, hiszen felújításra került az intézmény udvarán lévő járda, teljes egészében kicseréltettük az épület esőcsatornáját, Péter László és Szilágyi Sándor vállalkozók újjá varázsolták a gyermekek által használt vizesblokkot, valamint az egyik csoportszoba padlózata is megújult. Szeptemberre felszerelésre kerültek a klímaberendezések is, ezáltal a nevelőmunka zavartalanul kezdődhetett az oktatási intézménybe. A bál bevétele jelentősen hozzájárult a beruházás költségeihez, de teljesen lefedni nem tudta azt. Szögi István 330 ezer, Maróti Lajos pedig 65 ezer forint adománnyal segítette a kicsik „napközi otthonának” rekonstrukcióját, a még így is hiányzó összeget pedig az önkormányzat vállalta magára. Minden résztvevőnek köszönöm a pozitív hozzáállását, a munkáját. Ismét bebizonyosodott, hogy összefogással komoly érték teremthető.
Az idén is lesz az év utolsó napján bál. Ezúttal a helyi önkéntes tűzoltók kapják a bevételt, amelyet várhatóan a közadakozásnak köszönhetően tavasszal megvásárolt tűzoltóautó üzemeltetésére fordítanak majd.
Idevonatkozó hír, hogy a községünkben korábban letelepült svájci orvos házaspár, Dr. Beat Dubs és Márta Dubs segítségével sikerült kapcsolatot teremteni Winterthur város tűzoltóival, akik december 30-án Csólyospálosra utaznak és az ottani lánglovagok által is használt ruhákat és lábbeliket ajándékoznak a helyi önkénteseknek, akik a modern felszereléseknek köszönhetően a jövőben lényegesen nagyobb biztonságba végezhetik áldozatos munkájukat. Természetesen a 6 fős svájci küldöttség – a tervek szerint – a szilveszteri bálba is tiszteletét teszi majd.
Aki törekvéseinkkel egyetért, elismeri önkénteseink önzetlen tevékenységét, tombolatárgy felajánlásával tudja segíteni a közös munkát. (A kisorsolásra szánt ajándékok az önkormányzat hivatalában adhatóak le a két ünnep között.)
Á. Fúrús János
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
Vagyonokért kelt el az első Batman-képregény
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Új hozzászólás