Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Belföld

Kiszerveznék a tanulóvezetők vizsgáztatásátA jelek szerint a jelenlegi állami vizsgáztatási rendszer "kiszárítására" törekednek az illetékesek, hogy előkészítsék az átszervezést, amely révén külsős cégek vizsgáztatnának a jövőben.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
Külföld
[Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal]

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly

Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Olvasás tovább!

A "Europe on the Ground" az Európai Ifjúsági Károly-díj nyertese 2012-ben

A "Europe on the Ground" görög ifjúsági média projekt kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el. Az Európai Ifjúsági Károly-díj azokat a fiatalokat célozza meg, akik olyan európai szintű projektekben vesznek részt, amelyek elősegítik egymás kölcsönös megértését Európában.

Olvasás tovább!

Az Isztambuli Műszaki Egyetem magyar cégre bízta új épületének földrengésvédelmét

Az Isztambuli Műszaki Egyetem (ITU) új épületének földrengésvédelmi eszközeit a Star Seismic Europe Kft. fogja biztosítani a napokban, Törökországban aláírt megállapodás értelmében. Az ún. Kihajlásbiztos Merevítő (BRB, Buckling Restrained Brace) földrengésvédelmi technológiát széles körben alkalmazzák többek között Japánban és az Egyesült Államok szeizmikus területein, a rendszer európai bevezetésével a magyar cég foglalkozik. Törökországot gyakran sújtják jelentős földrengések, azonban megfelelő eszközökkel az épületek átvészelhetik e természeti csapásokat is.

Olvasás tovább!

Clintonné a világ legbefolyásosabb anyja

A Forbes magazin toplistát állított össze anyák napja alkalmából.

Olvasás tovább!

Clintonné a világ legbefolyásosabb anyja

A Forbes magazin toplistát állított össze anyák napja alkalmából.

Olvasás tovább!

Teljesen kiszámíthatatlan a helyzet Görögországban

Teljesen kiszámíthatatlanná vált a görögországi helyzet, jelentős az esélye az újabb parlamenti választások kiírásának, és ha ezután olyan kormány alakul, amely elveti a külső segélyprogram feltételeit, az Görögország euróövezeti tagságának megszűnéséhez vezethet - vélekedtek pénteken londoni pénzügyi elemzők.

Olvasás tovább!

Megszorongatta Obamát egy rab

A 17 és fél évre bebörtönzött rab a nyugat-virginai demokrata párti előválasztáson a szavazatok 41 százalékát szerezte meg.

Olvasás tovább!

Kórházba vitték a börtönből az exminiszterelnököt

Börtönéből kórházba szállították szerda reggel Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.

Olvasás tovább!

Uniós segítség a regionális reptereknek

Uniós támogatással a regionális repterek fontos szerepet játszhatnak a helyi gazdaság fellendítésében, és hozzájárulhatnak a légiforgalmi csomópontok tehermentesítéséhez is - áll abban az állásfoglalásban, amelyről csütörtökön szavaz az EP. A szárazföldi és a légi közlekedési hálózatok jobb integrációja a kisebb reptereket is versenyképesebbé és vonzóbbá teheti.

Olvasás tovább!

Magyar KKV-k a Szentgyörgy Expo-n

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával idén is jelentős számban vettek részt magyarországi kis- és középvállalkozók a Szentgyörgy Napok keretében megrendezett gazdasági és kereskedelmi vásáron, a Szentgyörgy Expo-n.

Olvasás tovább!

Több tízezer munkahelyet teremt az új reptér

Várhatóan több tízezer új munkahelyet teremt és az észak-európai térség egyik legnagyobb légi közlekedési csomópontja lesz a Berlinben épülő új repülőtér, amelyen egy hónapon belül elindul a forgalom.

Olvasás tovább!

Döbbenetes jóslatok Kínáról

A kínai információs és információtechnológiai minisztérium becslései szerint 2015-re 800 millióra nő az internetezők, 1,4 milliárdra a mobiltelefonok száma a távol-keleti országban.

Olvasás tovább!

Beiktatták Putyint

Megkezdte a harmadik államfői mandátumát.

Olvasás tovább!

Kötéltánc a Niagara felett

Kifeszített kötélen sétál át a vízesés fölött egy cirkuszi kötéltáncos.

Olvasás tovább!

Arca miatt perel Clooney és Roberts

Ha arcmásuk piacra dobásáról van szó, Julia Roberts és George Clooney nem ismer tréfát: a hollywoodi sztárok pert indítottak fotóik engedély nélküli felhasználása miatt.

Olvasás tovább!

Újabb magyar rabszolgatartót ítéltek el Kanadában

A hamiltoni magyar embercsempész banda újabb tagját, az áldozatok felhajtóját ítélték el kedden a kanadai városban.

Olvasás tovább!

Hónapokba telhet a magyar túszok kiszabadítása

Nem a szíriai az első eset, hogy magyarokat rabolnak el. Thaiföldön egy hét, Szudánban három hónap kellett a kiszabadításukhoz.

Olvasás tovább!

Elraboltak két magyart Szíriában

Ismeretlen fegyveresek hurcolták el a két férfit. A TEK szakemberei készek a térségbe utazni.

Olvasás tovább!

Áldozatai vannak a heves esőzésnek Haitin

Legkevesebb kilenc ember vesztette életét Haitin a szigetországra az elmúlt néhány napban zúdult hatalmas esőzések következtében.

Olvasás tovább!

ECOFair –Nemzetközi Környezetvédelmi Kiállítás

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával 10 magyar cég vett részt a 2012. április 19-21. között, a Jadranski Sajam területén megrendezett 18. Nemzetközi Környezetvédelmi Kiállításon.

Olvasás tovább!

Álomfizetést kapnak az EU nagyágyúi

Évente több mint 100 millió forintot keres José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. De az Európai Parlament képviselői sem panaszkodhatnak.

Olvasás tovább!

Sarkozy egy lépésre áll a bukástól

A szavazatok kilencven százalékának feldolgozottsága után a hivatalos eredmények szerint a szocialista Francois Hollande 28,5 százalékkal végzett az élen a francia elnökválasztás első fordulójában a második helyen álló, 27 százalékos támogatottságot szerzett jelenlegi államfő, a konzervatív Nicolas Sarkozy előtt, így ők ketten jutottak be a május 6-i második fordulóba. A harmadik helyen a szélsőjobboldali Marine Le Pen áll a szavazatok 18,2 százalékával, megelőzve a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchont (11 százalék). A centrista Francois Bayrou a szavazatok 9,1 százalékát kapta.

Olvasás tovább!

Egy évig mentik a Costa Concordiát

A technikai mentésre szakosodott amerikai Titan Salvage tizenkét hónapon belül kiemeli és elszállítja egy olasz kikötőbe a hajótörést szenvedett Costa Concordia roncsát - közölte a Costa Crociere hajózási társaság Genovában szombaton.

Olvasás tovább!

Észak-Korea újabb atomot robbant

A távol-keleti kommunista állam két héten belül végrehajtja harmadik föld alatti atomrobbantását, és már a vége felé jár az előkészületekkel - írja egy dél-koreai lap szöuli kormányforrásokra hivatkozva.

Olvasás tovább!

Oslói HITA borbemutató

Nagyszabású borbemutatót szervezett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) az oslói magyar nagykövetségen 2012. április 17-én. A rendezvény különlegességét az adta, hogy ennyi borászat személyes részvételével még nem volt példa professzionális közönségnek szervezett bemutatkozásra.

Olvasás tovább!

Új tévés hálózat alakult

Négy magyarországi és öt szlovákiai település helyi televízióiból álló hálózatot alakított a Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC). A szervezet médiaközpontja legalább napi egy anyagot készít az érintett településekről, és azt a társuláshoz tartozó televíziókban közzéteszik.

Olvasás tovább!

Hatlábú gyermek született

Az orvosok azon fáradoznak, hogy megmentsék és normális élethez segítsék a Pakisztánban született kicsit.

Olvasás tovább!

Lemondással ünnepel a pápa?

Április 16-án 85 éves XVI. Benedek. Az olasz sajtó szerint a milánói érsek lehet utódja.

Olvasás tovább!

Csirkében kapják fizetésüket pedagógusok Üzbegisztánban

Csirkében kapják fizetésüket a pénzhiánnyal küszködő iskolák pedagógusai Üzbegisztánban Buhara városában.

Olvasás tovább!

Csomagtartóban felejtette unokáját

Autója csomagtartójában felejtette unokáját egy 71 éves nagyapa Németországban.

Olvasás tovább!

Kitiltották a magyar tojást Csehországból

A prágai országos állategészségügyi hatóság (SVS) mintegy hárommillió darab külföldről származó tojást nem engedett a cseh piacra az idei év első negyedében.

Olvasás tovább!

Obama mellett a latin bombázó

Politikai szerepet vállalt Eva Longoria. A Született feleségek sztárja Barack Obama újraválasztási kampányának társelnökeként tevékenykedik.

Olvasás tovább!

Több milliárd euróval tapétázta ki lakását

Turistalátványossággá alakította dublini lakását egy munkanélküli ír művész, aki 1,4 milliárdnyi euróbrikettel tapétázta ki falait, hogy ezzel keltsen vitát a közös európai uniós valutáról és hívja fel a figyelmet hazája gazdasági nehézségeire.

Olvasás tovább!

Gleccserhasadékba zuhant egy magyar síző

A férfi 14 órát töltött egy kelet-tiroli hasadékban, mire az osztrák hegyimentők ki tudták menteni.

Olvasás tovább!

Turistákat lopott meg egy medve

Az osztrák Maci Laci jobban kedveli az uzsonnáskosarat, mint az erdő nyújtotta ennivalót.

Olvasás tovább!

Gyilkolnak a görög megszorítások

Rendőrökkel csaptak össze tüntetők Athén belvárosában, órákkal azután, hogy öngyilkos lett a megszorítások miatt egy nyugdíjas.

Olvasás tovább!

Mosztári Nemzetközi Vásár

2012. március 27-31. között rendezték meg az idei Mosztári Nemzetközi Vásárt, mely Bosznia-Hercegovina legjelentősebb gazdasági rendezvénye.

Olvasás tovább!

Magyarországtól hangos a német sajtó

A hazai egészségturisztikai lehetőségeket bemutató cikkek lepték el a német sajtót.

Olvasás tovább!

Egymillió gyerek élete van veszélyben

Idén június végéig elég a UNICEF által az afrikai éhező gyerekeknek szállított élelem. Utána egymillió öt év alatt élete kerül veszélybe.

Olvasás tovább!

Kétezren osztoznak egy ágyon

Romániában kétezer ember van bejelentve ugyanabba az egyszobás panellakásba - papíron.

Olvasás tovább!

[Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal]
0.624897