A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
Ha a parlament elfogadja a hulladékgazdálkodási törvényt, akkor az új rendszer véget vethet a mostanra iparággá vált lomizásnak.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
– Több szakmai egységünket érinti a szokatlan hidegre és havazásra való felkészülés, ezért a Gyermekjóléti Szolgálat, Családsegítésa Hajléktalan Ellátás és a Védőnői Szolgálat szakemberei közös intézkedési tervet készítettek. A különböző szakmai egységek saját ellátotti körükben felmérték, hogy kik a veszélyeztetettek, elsősorban fűtetlen, vagy alulfűtött ingatlan és élelmiszer ellátottság szempontjából. Ahol szükséges volt, ott a Családok Átmeneti Otthonában, illetve a Hajléktalan Ellátás keretén belül helyeztük el az átmeneti időre az érintetteket.
– Mekkora kapacitással működnek ezek az intézmények, és milyen arányban vannak még szabad helyek?
– A Családok Átmeneti Otthona 40 férőhelyes, ott már teltház van. Nem kell azonban egyetlen családnak sem fűtés nélküli ingatlanban maradnia: szükség esetén a Hajléktalan Ellátás épületében, az Alpári út 61-ben tudunk helyet biztosítani. Hajléktalan Ellátás tekintetében négy ellátási formát működtetünk. Az 50 adagos Népkonyhai ellátásunk teljes mértékben kihasznált. A 75 férőhelyes Nappali Melegedő ugyancsak teltházzal működik, ennek ellenére egyetlen rászorulót sem küldünk el. A Hajléktalanok Átmeneti Szállásán 10 férőhely van – ebből jelenleg kettő üres, de ez percről percre változhat – itt az ellátásért fizetni kell, maximálisan havi 12 ezer forintot. Az Éjjeli Menedékhely 125 férőhelyes. Ott a pillanatnyi adatok szerint 30-32 szabad férőhely van még.
– Mi lesz, ha a szabad férőhelyek betelnek?
– Ha szükséges, megnyitjuk a tornatermet is, ahol mindenkit el tudunk helyezni. Takarót, matracot, meleg teát, zsíros kenyeret a szűkös keretből is igyekszünk biztosítani.
– Kapnak valahonnan segítséget, adományt?
– Megkerestük néhány régi támogatónkat. Kenyeret és péksüteményt kaptunk már a P&P, a Félegyházi Kenyérgyár, a Kovács Pékség jóvoltából, és várjuk a Fornetti, az Integrál Áfész és a Tesco válaszát, mindannyian már eddig is többször segítettek. Elsősorban alap élelmiszerekre, főleg kenyérre, péksüteményre, vajra, teafűre, cukorra, citrompótlóra, zsírra, vajkrémre van szükségünk, valamint takarókra. A hétvégére megemeltük a dolgozói létszámot is, védőnőink pedig különös figyelemmel fordulnak a tanyán élő kismamák és a szülés előtt állók felé.
– Hová fordulhatnak információért a segítségre szorulók, vagy éppen azok, akik segítséget nyújtanának a rendkívüli helyzetben?
– Az ellátással, bejelentéssel és az esetleges adományokkal kapcsolatban a 70/3394-308-as telefonszámon lehet jelezni, érdeklődni, illetve személyesen intézményeinkben.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
Vagyonokért kelt el az első Batman-képregény
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Hozzászólások
Köszönjük meg a pógimesternek h. ilyen kitűnően eltakarították a havat! Bécsben. Merthogy Félegyháza tragikus. Talán nem a siriusban kellene fosni a szót a hóelkararításról, hanem intézkedni kellene Szentlászlóról. De ugye az nem megy csak a hablatyolás.
Új hozzászólás