Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Lezsák Sándor II. János Pál pápa mellszobrát ajándékozta Kecskemétnek

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__12/i__22725 | Feltöltés időpontja: 2012. január 28. 08:55
Lezsák Sándor közismerten nagy tisztelője II. János Pál pápának. Az Országgyűlés alelnökének nevéhez fűződik az első pápát ábrázoló magyarországi szobor felállítása, amely 2005 óta gazdagítja a Lakiteleki Népfőiskola Szent István-kápolna előtti Keresztény Panteonját.

A Lakiteleki Népfőiskola alapítója, országgyűlési képviselő és dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke II. János Pál halálának másnapján határozták el, hogy az ökumenikus szoborparkban – a vértanúk és hitvallók szobrai mellett – megemlékeznek Karol Wojtyláról.  A pápa mellszobra Lantos Gábor szobrászművész alkotása.


A Szent István-kápolna az első olyan kis templom volt a szocialista Magyarországon, amely nem egyházi akaratból, hanem a népfőiskola alapítóinak szándékából épült fel. Alapítását levélben köszöntötte II. János Pál, aki később Lezsák Sándort is fogadta a Vatikánban, hogy megáldja a corpust, ami ma is a kápolna éke.


Tavaly májusban, a pápa Boldoggá avatásának ünnepén emlékfa állításával tisztelgett a XX. század egyik legkiemelkedőbb alakja előtt Kecskemét városa, és egy Lezsák Sándor által Wadowicéból, a pápa szülővárosából hozott tölgyet ültettek el a Piarista Gimnázium előtti zöldfelületen.

Az országgyűlés alelnöke folyamatos kapcsolatot ápol a pápa nevét viselő kecskeméti intézménnyel, a Karol Wojtyla Barátság Központtal is. A ház előtt állítják fel azt a II. János Pált ábrázoló mellszobrot, amelyet Lezsák Sándor ajándékozott Kecskemét városának. A szobor felszentelését annak az ünnepségsorozatnak a részeként tervezik, amelyet májusban, a pápa születésnapjához kapcsolódva rendeznek meg, s amelyre Wadowicéről, Kecskemét testvérvárosából is érkeznek vendégek.
 

Hozzászólások

2.Anonimválasz2012.02.07 01:20:43
Kapus Krisztián, országgyűlési képviselő, Kiskunfélegyháza polgármesterének havi teljes jövedelme bruttó egymillió ötszáztízezer forint. Akkor kérem kezdjünk el számolni. Országgyűlési képviselőként 2010 júniusa és 2012 januárja között összesen 20.440.000 Ft juttatást, míg polgármesterként 2010 októbere és 2012 januárja között 8.820.00 Ft fizetést kapott. Ez összesen bruttó 29.260.000 Ft jövedelem, amiből vonjuk le a 27%-os jövedelmadót, így marad nettó 21.360.000 Ft. Ebből vásárolt egy átlagos felszereltségű 1.968 cm3 Volkswagen Passat gépkocsit 7,5 millió Ft-t (ami elég jutányos ár). Továbbá tételezzük fel, hogy az 1.504 négyzetméteres telket, és rajta a 64 négyzetméteres házat szintén méltányos áron és összesen 10 millió Ft-t vásárolta meg. A fennmaradó összeg 3,86 millió Ft, ami 20 hónappt tekintve havi 193.000 Ft költőpénznek felel meg. Ebből a pénzből kell a polgármesternek közüzemi díjat fizenie két lakásra - legyünk itt is nagylelküek és számítsunk 50 ezer Ft. Továbbá illdomos törlesztenie a lakáshitelt is, ami szintén legyen 50 ezer Ft. Marad havi 93 ezer Ft étkezésre, ruházatra, benzinpénzre és így tovább, amit egy átlagembernek általában fizetnie kell. Tételezzük fel végezetül, hogy a polgármesternek nagyon kevés dologra kell költenie, mert mondjuk, a barátnője minden költségét kifizeti - máskülönben nehezen lehet elképzelni, hogy a polgármester a heti 23.000 Ft-ból képes kihozni a folyamatos fővárosi utazásokat, a legalább napi egyszeri meleg étkezést, és a többi, és a többi. Na most mindezek után két kérdés marad: a polgármesternek vagy segélyért kell folyamodnia, hogy élelmiszert tudjon vásárolni magának (mert a számítások és a hivatalos, nyilvános adatok alapján erre már nem jut neki), vagy még ennél is olcsóbban jutott hozzá mindenhez, ami már varázslat lenne. Minden más esetre jobb nem is gondolni - ezt inkább hagyjuk a vagyonosodási vizsgálatra.
1.macioka@freemail.huválasz2012.02.03 12:08:39
Ezzel biztosan megoldódik a kisjövedelmű, megvont nyugdíjasok megélhetési gondjai.
ENNYIVEL EL VAN INTÉZVE?

Új hozzászólás

Név: macioka@freemail.hu">E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.141480