Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Korondon vendégeskedik a félegyházi csapat

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__12/i__22812 | Feltöltés időpontja: 2012. február 4. 10:38
Tegnap reggel fél 7-kor elindult a félegyházi sakkozók és birkózók csapata Korondra. S bár útközben már havazott, délután 5 órára szerencsésen megérkeztek a vendéglátókhoz - számolt be a Kis-kunságnak Gyenes Attila, aki korondi tartózkodásuk ideje alatt naponta jelentkezik friss információkkal.

Öröm volt a viszontlátás, hiszen a félegyháziak és a korondiak között messzire nyúlik a barátság kezdete: a testvértelepülések tagjai gyakran meglátogatják egymást. A hagyományosan közös programok egyike a Lőrincz Márton Emlékverseny, amelyen a Kiskunfélegyházi Vasas Torna Klub birkózói rendszeresen részt vesznek. Az idei, 12-dik alkalomra 250-300 versenyzőt várnak, főleg magyarországi és a romániai klubokból. Míg a verseny tart, a korondi és félegyházi sakkozók a település művelődési központjában mérik össze tudásukat.

Mint évek óta, úgy az idén is a sportolókkal együtt utazott Ficsór József, a TEK elnöke, valamint Gyenes Attila és Bense Zoltán, a TEK visegrádi négyek szekciójának vezetői. Megérkezés után egyeztettek Katona Mihály polgármesterrel a szombati Lőrinc Marton emléktábla avatásról, amely Kiskunfélegyháza testvértelepülés ajándékaként Ficsór József munkáját dicséri.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.174958