A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
Ha a parlament elfogadja a hulladékgazdálkodási törvényt, akkor az új rendszer véget vethet a mostanra iparággá vált lomizásnak.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
– Kegyeibe fogadta tavaly az időjárás a mezőgazdaságot?
– Növénytermesztés tekintetében cégünk kimondottan jó eredményeket ért el, ami több tényezőnek köszönhető. Egyrészt a 2010-ben esett több mint 1000 milliméter eső után 2011. december 1-jéig összesen 330 milliméter volt a csapadék. Mivel a nyári betakarítású növények esetében az előző évekről még jócskán maradt csapadéktartalék a talajokban, a kalászosok, az őszi árpa, a repce jó eredményeket hozott. A remek termés ráadásul jó árpozíciókkal társult. Külön kiemelném, hogy a búza jó terméseredményéhez javító minőség párosult. A szója kivételével az őszi betakarítású növényeknél is ragyogó eredményekről tudok beszámolni. A júliusi időjárásra a nyaralók panaszkodtak, a kukoricának és napraforgónak viszont optimális volt a hűvös, csapadékos idő. Augusztusban a nyaralók kaptak némi kárpótlást, mi viszont jelentős aszállyal küzdöttünk. Akkorra viszont szerencsére már megtörtént a napraforgó és kukorica magkitelítődése, így jelentős károkat nem tudott okozni a csapadékhiány, és az őszi betakarítású növények is nagyon jó eredménnyel zártak. Átlagban 100 mázsa feletti termést tudtunk kukoricából betakarítani. A szója ugyan csak gyenge közepes termést hozott, összességében az Agroprodukt növénytermesztés tekintetében a 19 év legjobb eredményét hozta.
– Tevékenységük többi ágazatáról is elmondható ugyanez?
– A takarmánykeverés nyereséges ugyan, de a kapacitásunkat fizetőképes kereslet hiányában sajnos nem tudjuk kihasználni. Az állattenyésztési ágazatban – ha a takarmányt piaci áron számoljuk – a felvásárlóknál bekövetkezett áremelések messze nem fedezik a költségek emelkedését. Ellenben a pénzügyi pozíciók kifejezetten kedvezően alakultak. Év elején az erős forint miatt relatíve olcsón tudtunk input anyagokat vásárolni, amikor viszont eladásra került sor, a forint gyengülése miatt ismét számunkra kedvezően alakultak a kondíciók. Mindez szerepet játszik abban, hogy összességében igen jó évet zártunk, és ez kisebb-nagyobb mértékben az egész magyar mezőgazdaságra elmondható.
– Belefértek-e új beruházások az elmúlt évbe?
– A korszerűsítő és költségeket csökkentő beruházásokat helyeztük ezúttal is előtérbe. Így például új, a korábbinál hatékonyabb szárítót építettünk. A ráfordított összeg az előzetes számítások szerint három-négy év alatt megtérül a várható költségcsökkenés hatására. Pályázaton 60 millió forint támogatást is nyertünk a beruházáshoz, igaz, egyelőre még nem érkezett meg a pénz. Az év során új gőzfejlesztőt kapott a takarmánykeverő, aminek a legfontosabb eredménye a felhasználási veszteség csökkenése. A növénytermesztés támogatására talajművelő eszközöket vásároltunk, aminek szintén van költségmegtakarító vonzata. Örömömre szolgál, hogy mindemellett év végi jutalmat is tudtunk adni dolgozóinknak.
– Egy ilyen év után optimistán tekint az ember a jövőbe?
– Sajnos egyelőre nem túl fényesek az idei kilátások. A 350 hektár őszi káposztarepcénkről tavasszal tudjuk eldönteni, hogy megtartjuk, vagy ki kell szántani és másik növényt vetni a helyébe. A jogszabályi változások miatt – gondolok itt a kötelező béremelésre, a cafetéria szabályok változásaira, járulékok emelkedésére – jelentős többletkiadásaink lesznek, összesen több 10 millió forint nagyságrenddel növelve a költségeinket, a nettó bérek jelenlegi szinten tartása mellett. Ennek ellenére – a múlt év eredményeinek köszönhetően – egyelőre folyamatosan tudunk gazdálkodni.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
Vagyonokért kelt el az első Batman-képregény
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Hozzászólások
Itt?
Mi közünk hozzá?
Holnap javaslom, a kelet-kínaí fűszeres előtti kutyakakáról is írjanak!
Új hozzászólás