Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Együttgondolkodó megyék

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__12/i__22695 | Feltöltés időpontja: 2012. január 26. 07:43
Mint ismert, a megyék költségvetése a korábbi egy százalékára csökkent 2012-ben, és ezzel párhuzamosan feladataik is gyökeresen megváltoznak. A tavaly év végén megszületett törvény értelmében a területfejlesztés és területrendezés felelőseiként egy gyökeresen új struktúra felépítését kezdték meg. Ennek részleteiről tartott közös sajtótájékoztatót január 25-én, szerdán Bányai Gábor bács-kiskun, Magyar Anna csongrád, valamint Farkas Zoltán Békés megyei elnök.

– Egy szervezet súlyát nem az dönti el, hogy mennyi pénze van, hanem a delegált kompetenciák és feladatok – hangsúlyozta Bányai Gábor, majd elmondta: várhatóan 20,2 milliárd eurós uniós forrás áll majd Magyarország rendelkezésre a 2014-től kezdődő következő hétéves költségvetési ciklusban. Ez a hazai önrésszel kiegészülve elérheti a 23,4 milliárd eurót.

Bányai Gábor szerint a következő pénzügyi ciklusban az ország rendelkezésére álló források mintegy felét a megyei területfejlesztési tanácsokon keresztül fogja a kormány megpályáztatni, ami 100-150 milliárd forint közötti fejlesztési forrást jelenthet.


A három megye közgyűlésének elnökei egyetértettek abban, hogy a megyék súlya nem csökkent, hanem növekedett a módosított területrendezési és területfejlesztési törvény elfogadásával. Bányai Gábor szerint a megyei önkormányzatok legfontosabb célja, hogy felkészüljenek az Európai Unió 2014 és 2021 közötti új költségvetési ciklusára. Az elnök három fejlesztési prioritást jelölt meg, ezek pedig a gazdaság fejlesztése, az energia-racionalizálás, valamint az infrastruktúra fejlesztés.

A megyei önkormányzatok megváltozott szerepével kapcsolatban Magyar Anna elmondta, hogy mivel a mindennapos feladatok megszűntek, teljes egészében a jövőre tudnak koncentrálni. A stratégia alkotás során a megyéknek úgy kell illeszkednie az országos tendenciákhoz – véli az elnök asszony – hogy eközben a helyi problémákat is leképezzék.

Farkas Zoltán a megyei önkormányzatok közötti együttműködés jelentőségét emelte ki, s e tekintetben egy folyamat kezdeteként értékelte a három elnök tárgyalását.
 

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.183200