A 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.
430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.
Ha a parlament elfogadja a hulladékgazdálkodási törvényt, akkor az új rendszer véget vethet a mostanra iparággá vált lomizásnak.
Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.
Csurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.
Különleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
A World Trade Center ikertornyaiból származó acéldarabok eredetileg egy darabot alkottak, és az ikertornyok egyik tartógerendájának részét képezték, amely sokáig a John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtér egyik hangárjában volt, később a New York-i tűzoltó akadémiára került, végül négy darabra vágták, hogy Magyarországra küldhessék Dan Daly nyugalmazott New York-i tűzoltóparancsnok kezdeményezésére.
Dan Daly nem ismeretlen a Bács-Kiskun megyei tűzoltók előtt. Ő az, aki az immár hagyományossá vált Kecskemét - Kiskunfélegyháza közötti, a 2001. szeptember 11-ei áldozatok emlékére rendezett emlékfutáson rendszeresen részt vett.
Bács-Kiskun megyét dr. Farkasinszki Lóránt tű. alezredes, igazgató; Fekete Dezső tű. alezredes, Kecskemét Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka és Leiz Gábor tű. százados, Kiskunfélegyháza Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka képviselte az ünnepélyes ceremónián.
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
Mivel jár a polgármester a parlamentbe?
Eloltották a tüzet Kiskunfélegyháza-Selymesen
Elmarad a hétvégi Királyi Vásár rendezvény
17 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
2 hozzászólás
Majális Kiskunfélegyházán - FOTÓRIPORT
1 hozzászólás
2 hozzászólás
Nem a magánszülészet ellen, hanem a törvényesség mellett döntött a testület
4 hozzászólás
Betörtek Kemencén az ifjúsági táborba
11 hozzászólás
"Nem marad ellátatlan kérelmező" - hangsúlyozza az aljegyző
15 hozzászólás


Új hozzászólás