Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.
Gazdaság
[Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal]

Hungarikum aranyáron

Akár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Olvasás tovább!

Drámai helyzetben az építőipar

2012 márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel korábbitól a KSH adatai szerint. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent, az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,1%-kal emelkedtek.

Olvasás tovább!

Összefogtak a hazai mobilcégek

A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország megdöbbenéssel értesült arról, hogy a kormány a korábban ismertetett tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot – írja a három cég közös közleményben.

Olvasás tovább!

Hatszázmilliárdot buktak a bankok a magyar családokon

Az első negyedévben, elsősorban a végtörlesztés miatt, tovább romlott a lakossági hitelállomány minősége. A bankrendszer az év első három hónapjában több mint 600 milliárd forintos értékvesztést volt kénytelen elkönyvelni a lakossági hiteleken.

Olvasás tovább!

Itt az idei tanév utolsó Diákhitel igénylése

Utolsó alkalommal dönthetnek az idei tanévben arról az egyetemisták, hogy szükségük van-e Diákhitelre az elkövetkező időszakra. Akik május 15-ig leadják hiteligénylésüket, már június közepén hozzájuthatnak a kért kölcsönösszeghez.

Olvasás tovább!

Kevés még a villanyautó

Több tízezer villanyautó érkezhet Magyarországra, de arányaiban meg sem közelítjük az európai átlagot.

Olvasás tovább!

Érdemes lesz teletankolni a kocsit

A jövő héten megint eshetnek az üzemanyagárak.

Olvasás tovább!

Csányi Sándor szegényebb lett

Tavaly óta 20 milliárd forinttal apadt az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának vagyona, ám a maga 135 milliárd forintjával így is ő a leggazdagabb magyar - közölte saját kiadványa alapján a Napi Gazdaság csütörtökön.

Olvasás tovább!

Íme, Matolcsy új adói

A bankok fogják fizetni a tranzakciós illetéket, de a cégeknek kötelező lesz utalni 5 millió forint felett. Nem lesz plafon.

Olvasás tovább!

Mélyponton a vállalkozási kedv

Áprilisban mindössze 1823 új cég bejegyzését tették közzé, ez az utóbbi évek legalacsonyabb értéke.

Olvasás tovább!

50 ezer fővel csökkenhet a foglalkoztatás

Bár struktúráját tekintve rendben van a 2012. július 1-jén hatályba lépő új Munka Törvénykönyve az MMOSZ megítélése szerint, vannak olyan pontok, amelyek alapjaiban lehetetlenítenék el a munkaerőkölcsönzési piacot.

Olvasás tovább!

Jelentős benzináresés jön szerdán

Csökkenti bruttó 10 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán.

Olvasás tovább!

Eddig másfél millióan vallottak

Érkeznek az szja-bevallások az adóhatósághoz.

Olvasás tovább!

Újabb banki jogsértést gyanít a Gazdasági Versenyhivatal

Nem a végtörlesztési ügyben foglaltak le adatokat. Azért szép történet dagadhat ebből a sztoriból is.

Olvasás tovább!

Mától olcsóbban tankolhatunk

Jelentősen csökkent az üzemanyagok ára.

Olvasás tovább!

Újabb hírek a telefonadóról

Jelentősen módosított a telefonadó feltételein a kormány. A percenként kétforintos telefonadó az új tervek szerint csak tíz perc után lépne életbe, és egy személy esetén havonta legfeljebb 700 forintot tehet ki.

Olvasás tovább!

Gyárat avatott a Modine

5400 m2 alapterületi gyártócsarnokot avatott április 26-án a Modine Mezőkövesden. A nagyteljesítményű dízelmotorok és hajtóművek olajának hűtésére szolgáló hűtők és kipufogógáz –visszahűtők gyártásával foglalkozó cég beruházása a gazdasági kormányzat támogatásával és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közreműködésével valósult meg. A 10 millió euró értékű fejlesztés 2015-ig 170 új munkahelyet teremt.

Olvasás tovább!

Jövőre indul a Gyermelyi Zrt. új malma

Az év végére elkészülhet a Gyermelyi Zrt. legújabb, kétmilliárd forint beruházással megvalósuló malma, amelynek alapkövét tegnap tette le a vállalat igazgatótanácsának elnöke, Tóth Béla és Orbán Viktor miniszterelnök.

Olvasás tovább!

Magyar-szaúdi kereskedőház és vegyesvállalat létrehozása a cél

Közös magyar-szaúdi holding létrehozásáról tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési és Fahad bin Abdulrahman Balghunaim mezőgazdasági miniszter hétfői budapesti tárgyalásai során. Az állami részvétellel induló vegyesvállalat szarvasmarha-tenyésztésre, növénytermesztésre, baromfitenyésztésre jönne létre.

Olvasás tovább!

A vízszolgáltatókat is megsarcolná a kormány

Különadót fizetnének a kormány legújabb ötlete szerint.

Olvasás tovább!

Így lehet 20 millió új munkahelyet teremteni

Andor László biztos bemutatta az unió munkahely-teremtési stratégiáját. A koncepció szerint a gazdaság környezetbaráttá tétele, illetve az egészségügy lehet a kitörési pont. A magyar fiatalok elvándorlásával viszont nem foglalkozik a bizottság.

Olvasás tovább!

Nagyot emelkedett a magyar tőzsde

A részvényáraknak az adott lökést, hogy az Európai Bizottság bejelentette: készen áll a tárgyalások megkezdésére Magyarországgal egy elővigyázatossági hitelkeretről.

Olvasás tovább!

Egyre korábban nyitják meg első bankszámlájukat a fiatalok

A TakarékPont megbízásából készült piacfeltáró kutatás rávilágít arra, hogy a mai fiatalok egyre korábban kerülnek először kapcsolatba a banki szolgáltatásokkal. Az országosan reprezentatív felmérésben 500 főt - 14 és 32 év közötti fiatalt - kérdeztek meg pénzügyi szokásaikról.

Olvasás tovább!

Bonyolultabb lesz a lakáseladás és lakáskiadás

Aki árulja vagy bérbeadásra kínálja a lakását, annak a kereskedelmi médiában történő hirdetéskor 2013. január 9-től meg kell jelölnie a lakás energetikai minősítését – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

Olvasás tovább!

Hatalmas bevásárlóközpont épül

Azzal, hogy jövő márciusra elkészül a 20 ezer négyzetméteres budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont, és jövő őszre megújul a 10 éves Árkád 1 is, a 68 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel ez lesz az ország legnagyobb bevásárlóközpontja.

Olvasás tovább!

Multikat perel a magyar építőanyag-gyártó

Öt cég ellen indított pert a Barabás Téglakő Kft., mivel utánozták a piacra bevezetett termékét.

Olvasás tovább!

Bekeményített a NAV: 35.000 céget törölnek

Az adóhivatal eddig 35 ezer társaság törlését kezdeményezte: a vállalkozások nem készítették el mérlegbeszámolójukat.

Olvasás tovább!

Februárban alig vásároltunk

Februárban a kiskereskedelmi eladások volumene 1,4 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától, januárhoz képest 0,5 százalékkal csökkent a forgalom. A csökkenésben meghatározó szerepet játszott az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése, miközben az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű üzletek forgalma nőtt 2012-ben.

Olvasás tovább!

Brüsszel szerint zavaros a magyar termékrendelet

Terjedelmes levélben részletezte az Európai Bizottság, hogy milyen kifogásai vannak a tavaly év végén egyeztetésre kiküldött jogszabállyal kapcsolatban.

Olvasás tovább!

Kiderült, mennyi lehet a mobiladó

A Die Welt hétfői írása szerint a magyar kormány a telefonbeszélgetésre percenként, az SMS-ezésre pedig darabonként 2 forint adót tervez kivetni, az elképzelés szerint az adót júliustól kellene megfizetni.

Olvasás tovább!

Keress pénzt a Facebookon!

A közösségi oldal júliustól új lehetőséget kínál a meggazdagodni vágyóknak.

Olvasás tovább!

Olcsóbb lehet az üzemanyag

Enyhül az iráni feszültség, lefelé tartanak a jegyzésárak. A benzin ára akár öt forinttal is csökkenhet a kutakon.

Olvasás tovább!

Veszély leselkedik az OTP ügyfeleire

Az OTP Bankra hivatkozva próbálnak meg ismeretlenek adatokat kicsalni a bank ügyfeleitől egy, az interneten terjedő, hamis levélben - hívja fel a figyelmet a pénzintézet.

Olvasás tovább!

Az olcsóbb a nyerő

Az első negyedévben közel 40 százalékkal nőtt az online belföldi szállásfoglalások száma, a hosszú hétvégék pedig tovább élénkíthetik a hazai turizmust. A kereslet az alacsonyabb árkategóriájú szállástípusok irányába tolódott el a Szallas.hu online szálláskereső oldal adatai szerint.

Olvasás tovább!

Májusban jöhet a Facebook nagy akciója

Várhatóan május 17-én történik meg az idei év egyik leginkább várt tőzsdei eseménye, ekkor kerülhet sor a Facebook elsődleges részvénykibocsátására (IPO). A végleges dátumot még befolyásolhatja az Instagram áprilisban bejelentett felvásárlásával kapcsolatos vizsgálat.

Olvasás tovább!

100 milliárdos hitelkeret a közösségi közlekedés fejlesztésére

A Kormány a közösségi közlekedés infrastrukturális feltételeinek fejlesztése érdekében határozatot hozott a Magyar Fejlesztési Bank Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Programja keretösszegének a korábbi érték kétszeresére, 100 milliárd forintra emeléséről. A kibővített árfolyam-fedezeti kötelezettségvállalással is megtámogatott programban elérhető hitelek futamideje legfeljebb 15 év.

Olvasás tovább!

Más láncok romjain építheti várát a CBA

Továbbra sem vásárolunk sokat, ezért koncentrálódhat a kereskedelmi piac: a kivonuló láncok üzleteivel erősödhetnek a talpon maradók. Kérdés, hogyan érinti ez majd a vevőket

Olvasás tovább!

Leállhat a magyar buszgyártó

Fél éve raktárra termel a legnagyobb kapacitású autóbuszgyár - írja a Világgazdaság.

Olvasás tovább!

Ismét emelkedik a jövedéki adó

Májusban elmarad a dohánytermékek jövedéki adójának emelése, a következőre júliusban kerül sor, amit a kormány jelenlegi tervei szerint idén már nem követnek újabb szigorítások - írja a Napi Gazdaság.

Olvasás tovább!

Az EU termelő centruma lenne Magyarország

Az EU termelő centruma lenne Magyarország

Olvasás tovább!

[Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal]
0.497928