Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

JelekA 2012-es városlapítók napi rendezvény jeles eseménye volt a 20 éves a Dulity Tibor Alkotótábor kiállítása. A kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtár termeiben áll a nagyközönség rendelkezésére.

KIS-KUNSÁG

Folyamatosan érkeznek a lovasok a Nyeregszenlére430 lovas jelezte előzetesen az érkezését a hétvégi Nyeregszemlére, ebből péntek délelőttig 320-350 meg is érkezett Ópusztaszerre. Kísérőikkel együtt - több mint száz lovas csapat képviseletében - jelenleg 500-600 ember népesíti be a tábort.

Gazdaság

Hungarikum aranyáronAkár 3-4000 forint is lehet idén az akácméz kilónkénti ára. Most derül ki, mennyit bukunk a nagy hidegek és a szárazság miatt.

Program

Emlékest Csurka IstvánértCsurka István Emlékestre várják az érdeklődőket május 23-án, szerdán 18 órakor, a Polgárok Házában.

Külföld

Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavalyTizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.

Sport

Eldőlt: újra jégkorong-vb lesz hazánkbanA Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése értelmében 2013 áprilisában Budapest rendezi a divízió 1/A-csoportos jégkorong-vb-t. Az esemény a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd április 24. és 20. között.

Magazin

Cserélni tudják génjeiket a lepkékKülönleges géncserélő technikát fejlesztettek ki túlélésükhöz az Amazonas esőerdeinek peremén élő élénk színű, fekete és vörös lepkék.

Orbán Viktor: Nincsenek veszélyben a magyarországi földgázszállítások

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__14/i__22806 | Feltöltés időpontja: 2012. február 3. 16:12 | MTI
Ez a kérdés a következő évben már kevésbé lesz probléma: egyrészt azért, mert jó egy év múlva Magyarország véget tud vetni az orosz gáztól való függőségének az épülő csővezetékek miatt, másrészt azért, mert a közmunkaprogram keretében lecserélik a kazánok jelentős részét - mutatott rá Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A rendkívüli hideg idő miatt az ország egy nagy próba előtt áll - jelentette ki Orbán Viktor, majd hozzátette: "mennyire tudunk figyelmesek lenni, és életet menteni, ha hajléktalanokról, ha idősekről, ha egyedülálló emberekről van szó".

A kormányfő azt üzente a hajléktalanoknak: ne reménykedjenek, a kalyibákban, a sufnikban nem fogják tudni élve megúszni a következő néhány nap fagyhullámát, ezért arra kérte őket, hogy ha mód van rá, mindenképpen menjenek be a "túlélési pontokra", a fedett helyekre.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy a kabinet kész vállalni, hogy finanszírozza azoknak a közmunkásoknak a bérét, akik most az idős, egyedül élő embereket segítve járőröznek a településeken.

Felidézte: ősszel arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy mire megjön a hideg, addigra Budapesten és általában az országban olyan állapotban kell lenniük a kormányzat befolyása alatt álló intézményeknek, hogy egyetlen ember sem kerülhet bajba, fagyhat meg azért, mert nincs meleg hely, ahol túlélhetné a nehéz helyzetet. "Ezt meg is oldottuk" - mondta. "A túlélés lehetősége ma nyitva áll, van annyi helyünk, amennyi hajléktalan van ma Budapesten és környékén" - jelezte.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.174789